Már hat napja tartanak a tüntetések, amelyek amiatt törtek ki, hogy egy közúti ellenőrzés során lelőttek egy 17 éves fiatalt, Nahel Merzoukot.
Párizsban, Marseille-ben, Lyonban, Grenoble-ban, Lille-ben és Toulouse-ban is súlyos összecsapások történtek a rendőrök és a tüntetők között, mely utóbbiak autókat gyújtottak fel és üzleteket fosztottak ki.
A vasárnap éjszaka azonban már sokkal nyugodtabban telt, ami előrevetítheti, hogy a végükhöz közelednek az elmúlt hét heves jelenetei. Vasárnap este már „csak“ százötven embert tartóztattak le, míg előző este több mint hétszázat.
Ugyanakkor több ország is figyelmeztetést adott ki a Franciaországba utazóknak, melyek még mindig érvényben vannak. Nagy-Britannia június 30-án azt javasolta a turistáknak, hogy figyeljék a médiát, és kerüljék el azokat a területeket, ahol zavargások vannak, és persze kövessék a hatóságok tanácsait.
Fontos tudni, hogy a közutakon fennakadások lehetnek, és a tömegközlekedést is korlátozhatják.
A buszok és villamosok például este kilenckor leállnak, hogy a tüntetők ne vehessék azokat célba. A vonatok viszont várhatóan továbbra is a megszokott rendben közlekednek, ahogyan a párizsi metró is.
A német külügyminisztérium szintén a tájékozódást és a tüntetések helyszíneinek elkerülését javasolja, ahogyan az Egyesült Államok is. A magyar Konzuli Szolgálat oldalán ugyanezek az információk olvashatók, mint írják, az összecsapások csökkenő tendenciát mutatnak, és Párizs külvárosaiban valamint a nagyobb vidéki városokban az elmúlt éjszakák során jóval kevesebb összetűzésre került sor a rendőri erőkkel.
Hozzáteszik, hogy a felszíni közlekedés korlátozása egyelőre fennáll, éjszakára leáll a busz és a villamosközlekedés (19-21 órától), és továbbra is javasolják a párizsi külvárosok, a nagyvárosok központjainak elkerülését az éjszakai órákban, illetve a fokozott körültekintéssel való közlekedést ezeken a helyeken.
Felhívják a figyelmet egyúttal arra is, hogy Párizsban és a vidéki nagyvárosokban nagyon elterjedt a zsebtolvajlás, a turista látványosságok környékén és a tömegközlekedésen fokozottan ügyeljünk az okmányainkra és értékeinkre. Összességében az ország továbbra is biztonságos úti célnak számít.
A szakemberek a korábbi tüntetések és sztrájkok során attól tartottak, hogy a turisták elpártolnak Franciaországtól.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
biztonság | zavargások | franciaország | utazásRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!