Az összeesküvés-elméletek és a legendás lények híveit Oklahomába várják, ahol – igencsak – szerencsés esetben még pénzt is kereshetnek.
Egy Justin Humphrey nevű oklahomai képviselő által előterjesztett törvényjavaslat értelmében engedélyeznék az államban a vadászatot a Nagylábúra.
Poénnak hangzik, de nem az.
A Nagylábú (Bigfoot, Sasquatch) nem más, mint Észak-Amerika állítólagos szörnyetege, melynek létezését a lábnyomán kívül semmiféle fizikai bizonyíték nem támasztja alá. Akik látták, egy nagy, emberszabású lénynek írták le, így erős hasonlatosságot mutat az állítólagos jetivel és más folklórban leírt majomemberekkel.
„Sokan nem hisznek a Nagylábúban, sokan pedig igen – mondta Humphrey, majd kitért a szabályozásra is, mely szerint más, vadon élő állatokhoz hasonlóan meghatároznák a mitikus lényre vonatkozó vadászati idő dátumát. – A fél életemet az erdőben töltöttem, és még soha nem láttam a Nagylábúra utaló jeleket. Ismerek néhány embert, akik amúgy teljesen normálisak, mégis magabiztosan állítják, hogy tapasztaltak valamit a jelenséggel kapcsolatban. Tehát akadnak olyanok, akiket nem tudsz teljes mértékben meggyőzni arról, hogy a Nagylábú nem létezik.”
Humphrey azért hozzátette, hogy az ötlete ugyan bugyutának tűnhet, ennek ellenére rengeteg látogatót – és ezáltal bevételt – jelenthet az államnak. „A tényleges vadászati idény megállapítása és a vadászati engedélyek kiadása még több embert vonzana Oklahoma amúgy is gyönyörű részeire. A Nagylábú-vadászat nagyszerű módja lenne annak, hogy az emberek élvezzék a természetet, és jól érezzék magukat.”
Már vannak is érdeklődők, akik kiváltanák az engedélyt, hogy aztán a nappalijuk falára tűzve büszkélkedjenek vele.
A törvényjavaslat egyébként csak a Nagylábú elfogását engedélyezné, a megölését nem. Humphrey pedig 25 ezer dollár jutalmat adna a begyűjtőnek.
A lelkesedést végül az oklahomai vadvédelmi osztály szóvivője hűtötte le. Micah Holmes szerint az intézmény inkább a tudományos kutatásban hisz, és nem ismeri el a Nagylábú létezését. Humphrey erre annyit reagált, hogy a cél továbbra is az, hogy az emberek felkeressék Oklahomát, és a természetben töltsék el az idejüket. És ha netán megtalálják a misztikus lényt, miközben jól szórakoznak, még jobb kedvük lehet, amennyiben az érte járó jutalomra gondolnak.
Másféle lábnyomok
Az ökológiai lábnyom csökkentése, az éghajlatváltozás elleni küzdelem közös cél, ráadásul mindezt az utazási módok megválasztásával vagy a minimalista stílusban összeállított poggyásszal is elérhetjük. Mutatjuk azt a négy alapszabályt, amit minden világjárónak érdemes lenne betartania. Akkor is, ha Alaszkát barangolná be, ami kicsit olyan, mint megismerni önmagunkat.
(Forrás: Travel and Leisure, Wikipedia, fotók: Getty Images)
kirándulás | nagylábú | lény | oklahoma | turista
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!