Valószínűleg csak ezzel a feltétellel ülhetünk majd repülőre a jövőben

Egy patinás ausztrál légitársaság vezetője elárulta.

Ahhoz, hogy az utasok felszállhassanak a Qantas járataira, a jövőben igazolniuk kell, hogy megkapták a Covid–19 elleni védőoltást – közölte a légitársaság. Alan Joyce vezérigazgató szerint a lépés szükségszerűnek tűnik, amennyiben rendelkezésre állnak majd az oltóanyagok. "Úgy gondolom, ez világszerte alapfeltétel lesz. Gyakran beszélgetünk erről más légitársaságok képviselőivel."

A Qantasnál egy ideje azon munkálkodnak, hogy kialakítsák, a közeljövőben milyen feltételekkel indíthatják újra a nemzetközi utasforgalmat.

Mind a külföldről érkező, mind az oda induló ausztráloktól azt fogják kérni, oltassák be magukat a repülés előtt.

A Qantas azt is bejelentette, hogy a járvány hatása miatt ebben az évben mintegy 1,46 milliárd dolláros veszteség érte. A 2020-as esztendő a társaság legrosszabbjaként szerepel a cég százéves történetében.

Ez is érdekelhet:

Olcsó gyorsteszttel újraindítható a légi közlekedés

Heteken belül több gyógyszeripari cég is elkészülhet gyors és olcsó koronavírusteszttel, ez különösen fontos a légi közlekedés újraindítása érdekében.

(Forrás: BBC, fotók: Pixabay)

covid-19 | légitársaság | teszt | feltétel | ausztrália

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom