November elsejétől a magyarországi munkahelyeken a kötelező védőoltást is előírhatják

A mai kormányinfón többek között azt is bejelentették, hogy november 1-jétől kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön.

Emellett a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavállalóiknak kötelezően előírják a védőoltást. Az új szabályozás az állami és az önkormányzati munkahelyeket is érinti, így ott is dönthetnek majd a kötelező védőoltás előírásáról, nem csak a magáncégek esetében.

Az egészségügyi intézményekben pedig ezentúl bevezetik a látogatási tilalmat, a szociális intézmények vezetőit pedig feljogosítják arra, hogy dönthessenek a látogatási tilalomról.

Ez is érdekelhet:

Kiderült, mikorra várható a magyarországi idegenforgalom teljes helyreállása

A szakértők belenéztek a jósgömbbe, és meglátták a dátumot. 

(Forrás: 24.hu)

FOLYTASD EZZEL

Van egy szempont, ami alapján Budapest bekerült Európa legjobbjai közé

Ha diák vagy, ezek a legjobb európai úti célok számodra idén nyáron

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom