A változást a közvetlen környezetünkben kell elindítani?

Nem mindig a méret a lényeg, és ez így van az írott szövegek kapcsán is. Mivel rengeteg olyan dolgot látunk és hallunk a hétköznapok során, ami megérint, elgondolkodtat, zavar vagy éppen inspirál bennünket, úgy döntöttünk, elmondjuk a véleményünket, méghozzá röviden és tömören. Fülöp Luca szerzőnk Melinda Gates könyvét olvasta el… De a többit elmondja ő maga.

Szinte keressük a katasztrófát, és nem vesszük észre, hogy karnyújtásnyira van tőlünk, és a segítségünkért kiált. Ezt a frappáns gondolatot sikerült megfogalmaznom magamban, miután elolvastam, majd időről időre újra átlapoztam Melinda Gates A nő helye című könyvét és sokadszorra is szembesültem azzal, milyen megoldandó problémákkal van tele a világunk. A Bill Gates és felesége, Melinda által létrehozott Bill és Melinda Gates Alapítvány azért dolgozik, hogy a föld legszegényebb országaiban is egészségesen nőhessenek fel a gyerekek, hogy erőszakmentes és boldog családok születhessenek, hogy ne kelljen tiszta ivóvizet és alapvető oltásokat nélkülözniük a hátrányos helyzetűeknek, és a sort még hosszan folytathatnánk. A Gates házaspár egészen Afrikáig ment azért, hogy céljait megvalósíthassa, és egy jobb világot teremtsen. Mégis gyakran felmerül bennem a kérdés: mi a helyzet a közvetlen környezetünkkel?

Nem lenne célszerűbb a lakóhelyünkön, vagy legalábbis a saját országunkban elindítani a változást?

Nem lennénk nyugodtabbak, ha először a saját házunk táján söprögetnénk, és amikor itt minden – vagy legalábbis nagyjából minden – rendben van, akkor terjesztenék tovább az erőnket? Súlyos kérdések ezek, és legalább annyira égető a megválaszolásuk, mint a klímaváltozás vagy a környezetvédelem kapcsán felmerülő kérdésköröknek. Amíg nem jutunk dűlőre velük, addig viszont egyszerű a képlet: csak segítsünk, amikor és ahol csak tehetjük.

Ez is érdekelhet:

tárca | környezet | jótékonyság | melinda gates

FOLYTASD EZZEL

Ilyen felejthetetlen élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz

Rendhagyó építmények hódítják meg a Balaton-Felvidéket

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom