Színes, kézzel készített tapéták veszik fel a versenyt Van Goghgal

Laura Owens amerikai művész színes, kézzel készített tapétával borította be a Vincent van Gogh műveiből kiállított tárlat falait.

Van Gogh hét festményét állították ki Arles-ban. Az alkotásokat a világ számos pontjáról szállították a tárlat helyére, mielőtt pedig a műveket felfüggesztették volna a falakra, Laura Owens egyedi tapétáival burkolták be a kiállítóteret. A tapéta elkészítéséhez az amerikai művész pasztell és akvarell segítségével festett színes mintákat, de számos más művészi technikát is alkalmazott, például szitanyomást és légfúvást is.

A falak mámorító, friss hatást keltenek, a geometriai alakzatok, a kavargó minták és a természeti elemek, így például a virág-, kagyló- és famotívumok pedig fokozzák ez a hatást.

Ugyanakkor a tapéta a paloták és a kastélyok történelmi helyiségeinek dekadens, selyemborítású falait hivatott megidézni.

Owens a kézzel készített dekoráció kivitelezését megelőzően komoly kutatómunkát végzett, elmerült Van Gogh művészetében. A tavalyi év nagy részét Arles-ban és környékén töltötte, hogy minél jobban megismerhesse az egyedülálló művész egykori világát.

De nem ez a kiállítás az egyetlen ok, ami miatt Van Gogh ismét a figyelem középpontjába került. Nemrégiben egy soha nem látott rajzát mutatták be Amszterdamban, a Study for Worn Out című alkotás 1882 novemberében készült, és egy idős, férfi munkást ábrázol.

(Forrás és fotók: Dezeen)

Van Gogh | kézzel készített | kiállítás | dizájn tapéta | tapéta

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom