Vegán termékek - mitől lesz vegán egy termék?

Napjainkban egyre szélesebb körben hódít a veganizmus: a hétköznapi emberek mellett egyre több olyan (hazai és külföldi) hírességről is hallani, akik büszkén hirdetik, hogy áttértek a vegán életmódra. A vegánságot ugyan egyesek csupán “divathóbortként” tartják számon, de valójában ennél sokkal többről szól: egy olyan életszemlélet, ami hosszú távon jobbá teheti a világot.

Honnan ered a veganizmus?

A veganizmus tulajdonképpen a vegetarianizmusból alakult ki, ami valószínűleg már az ókori Indiában is jelen volt, mint egy tolerancián alapuló életszemlélet. Magát a “vegetáriánus” kifejezést azonban csak az 1800-as években alkotta meg Fanny Kemble angol színész- és írónő. A hölgy elítélte az állatok szükségtelen leölését, ezért inkább etikai, mintsem táplálkozási okokból választotta ezt az utat.

Az 1900-as évek elején megalakult a Nemzetközi Vegetáriánus Egyesület is, melynek egy tagja kiválása után létrehozta a Vegán Társaságot. Ők már nem csak a hús, hanem mindenféle állati eredetű termék fogyasztását és felhasználását ellenezték. A veganizmus definícióját pedig így határozták meg: “Az embernek az állatok kizsákmányolása nélkül kell élnie!” A vegán emberek pedig ma is ezt tartják szem előtt.

Nem csak a táplálkozásról szól!

Sokan még mindig abban a tévhitben élnek, hogy a vegánság kizárólag annyit jelent, hogy az illető nem eszik semmiféle állati eredetű ételt. Ez azonban a veganizmusnak csak egy része. Aki igazán, szívvel-lélekkel vegán, az a mindennapi életben is csak vegán termékeket használ, legyen szó ruháról, cipőről vagy akár a szépségápolásról.

De pontosan mit jelent a “vegán” kifejezés például a kozmetikumok esetében? Azt, hogy a termék kizárólag olyan összetevőkből áll, amiket nem teszteltek állatokon, és az alkotóelemek egyike sem állati eredetű. Dióhéjban tehát a készítmény előállítása miatt egyetlen állatnak sem kellett szenvednie.

Szerencsére ezek a termékek cseppet sincsenek hátrányban “hagyományos” társaikhoz képest, hiszen a növényvilágban is számtalan olyan értékes hatóanyag található, amelyektől egy kozmetikum hatásos és bőrbarát lehet. Nemrég a Helia-D Classic termékcsaládja is megkapta a vegán minősítést, így a napraforgószáras krémek rajongói mostantól egy sor teljes egészében növényi eredetű készítménnyel ápolhatják bőrüket.

Milyen összetevőknek nincs helyük egy vegán termékben?

Az előbbiekből kiindulva semmi olyasminek, amit állatokon teszteltek vagy állati eredetűek. Néhány példa az utóbbiakra: lanolin, méhviasz, szkvalén, alation, zselatin. Ezek ugyan gyakran használt és kedvelt alapanyagok, ám szerencsére tökéletesen helyettesíthetőek növényi összetevőkkel is.

Bár az állatok kizsákmányolásának totális megszüntetéséhez a világ összes emberének változtatnia kellene az életén, azonban már azzal is sokat teszünk értük, ha a saját szokásainkat átalakítjuk néhány apróságban.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom