Vilniusban kreatív segítséget kapnak az újranyitó bárok, éttermek

Litvánia fővárosában lassan újraindul az élet, de ez nem egyedi intézkedés, Európa egy része már nem tud tovább várni, és ha turisták nélkül is, de sok helyen májustól-júniustól már kinyithatnak a vendéglátóegységek. Vilniusban a távolságtartás érdekében a teraszokat, kerthelyiségeket vetnék be, ám sok a szűk utca és sikátor, ahol aligha férhetnek el az asztalok, bútorok. Ezért a városvezetés különleges rendelkezésre szánta el magát. 

Már több mint százötven vendéglátóhely élne az elsőre furcsának tűnő, talán mégis élhető megoldással. Vilniusban ugyanis az újranyitásban nagy szerepet fognak kapni a teraszok, kiülős helyek, de sok vendéglő és kávézó kiszorulhatna a szórásból, mert az üzletük előtt nincs elegendő hely a terasz nyitásához.

Ezt viszont nem szeretné a városvezetés, ezért kitalálták, hogy egyelőre tizennyolc közterületet, teret – köztük a híres Katedrális teret – vetnek be, és a közeli kávézók, éttermek, bárok felállíthatják ott az asztalaikat, székeiket – írja a Guardian.

Persze feltétel, hogy közel legyen egymáshoz maga a hely és a tér, de ez egy kreatív megoldása lehet a távolságtartásnak, az al fresco étkezésnek, a vendéglátóhelyek megsegítésének is. Ráadásul a kihalt utcákra újból élet költözhet.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

koronavírus-járvány | covid-19 | litvánia | vilnius | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom