Aphrodité születése volt a középpontban szombat este a Virág Judit Galériában

Maurer Dóra 3-ból 5 című installációja 31 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria szombat esti, háború utáni és kortárs műveket felvonultató árverésén.

Maurer Dóra, a magyar avantgárd jeles képviselője 1937-es alkotása 12 millió forintos kikiáltási árról indulva érte el a rekordot. A művész eddigi életműrekordja 20 millió forint volt, ennyiért kelt el a Virág Judit Galéria tavaszi árverésén Taposott kép című műve. Nagy érdeklődés övezte Maurer Dóra Átfedések 12 című, 2000-es munkáját is, amely 2,6 milliós kikiáltási árról kúszott fel 9 millióig.

A Virág Judit Galéria

Szép leütéseket hoztak Bak Imre művei is. A Sávok I. című képe, a művész hard-edge korszakának egyik legkorábbi darabja 26 millió forintos kikiáltási árról indulva 30 millióért, Charme című alkotása 16 millióról érte el a 22 milliós leütést, míg Ellentétek című 1988-as alkotása 2,2 millióért cserélt gazdát. Magas áron kelt el Hantai Simon 1950-es évek elején készült Cím nélkül festménye is, amely kikiáltási ára duplájáért, 20 millió forintért cserélt gazdát.

Lakner László nyolcvanas-kilencvenes évek folyamán készült, úgynevezett „számképei” az avantgárd költő, Paul Celan művészetére reflektálnak.

Az aukción 10 millió forinttól kínált Számok (1989–1991) című alkotását 16 milliónál ütötték le, a Kompozíció, 1960–63 körül című művét pedig 6 milliónál.

A Virág Judit Galéria

A geometrikus-absztrakt irányzatot képviselő Fajó János két kiemelkedő műalkotása is gazdára talált. A 6 millió forintról induló 1989-es, fekete, kék és sárga geometrikus formákból összeállított olajfestménye, a konkáv nyolcszög alakú Formázott Vászon VI. 9,5 millióért, a korai op-artot idéző, Vonalak negatívban (piros) című műve pedig 8 millióért kel el, a kép kikiáltási ára 5,5 millió forint volt.

Hencze Tamás Vörös írás című képének licitjét 4,2 millió forintnál, Konok Tamás Szürke Szerkezet című alkotása 4,2 milliónál, Nádler István 2000-es Cím nélkül festménye 6,5 milliónál zárták le.

Élénk licitharc alakult ki Borsos Miklós „Aphrodité születése” című bronzszobra körül, amely 800 ezer forintos kikiáltási árról indulva jutott el 6,5 millióig,

Reigl Judit Két férfi című litográfiája pedig 500 ezerről 1,9 millióig. Pinczehelyi Sándor Csillag, Coca-Cola című akrilja 1,6 millióról emelkedett 5,5 millióig, Bada Dada Tibor Ne zavard köreimet te kör-te című festménye pedig 850 ezerről 2 millióig.

Ez is érdekelhet:

A Prado múzeum és a flamenco találkozása minden, ami művészet és szenvedély

A világ legjobb flamencotáncosai találkoztak a világ legjobb festményeivel. Mit mondjunk, nem sült el rosszul.

(Forrás: MTI)

kiállítás | budapest | licit | licitálás | virág judit galéria

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom