Mutatjuk az űrkikötőt, ahonnan a Virgin Galactic a sztratoszférába reptetheti utasait

Valódi mérföldkőhöz érkeztünk az űrturizmus területén. Elkészült a Richard Branson által finanszírozott futurisztikus vállalkozás első földi létesítménye: egy luxusűrkikötő, ahonnan hamarosan kereskedelmi utak indulhatnak a világűr határáig.

A Virgin Galactic létesítménye nagyjából úgy néz ki, mint a legmenőbb repülőterek. A különbség annyi, hogy az innen rajtoló gépek nem állnak meg tíz kilométeres magasság környékén, hanem a sztratoszféra felső határáig viszik utasaikat, ahol kilencven percet tölthetnek majd el.

A több mint 60 ezer négyzetméteren elterülő űrkikötő az új-mexikói sivatagban található, Las Cruces közelében.

A szupermodern épületkomplexum magába foglalja a gépek tárolásához szükséges hangárt, a repülésirányítási központot, egy felkészülési területet, valamint egy tágas társalgót, ahol a leendő asztronauták megoszthatják gondolatiakat egymással, a pilótákkal és családtagjaikkal.

A Gaia (a görög mitológiában a Föld istennője) névre keresztelt első emelet a Földet, valamint az összetartozást hivatott szimbolizálni. Tele van kényelmes társalgóhelyekkel, ideális egy kávézás melletti csevegéshez, amíg az ember az űrmissziójának indulására vár. Az utasok kényelmesen megreggelizhetnek a pilótákkal közösen, vagy ihatnak egy teát a mérnökökkel.

A második emelet az eget és a légiességet szimbolizálja. Itt kezd komolyra fordulni a dolog, ezen az emeleten kap helyet az irányítóközpont, a pilóták szárnya és az eligazító helyiség. A két emeletet egy hatalmas belmagasságú átrium köti össze, ezzel is az egység érzetét keltve a látogatókban.

Az első űrbe tartó kereskedelmi járatok utasainak egy háromnapos tréningen kell majd részt venniük indulás előtt. Jelentkezőkből nincs hiány, eddig több mint 600 ember biztosította be a jegyét, amelynek az ára 70 millió forint körül alakul.

Ez is érdekelhet:

Még sosem volt hozzánk ilyen közel egy ötperces űrséta

Milyen lehet a Föld a világűrből nézve? Négy asztronauta személyében a leghitelesebb forrásból kapjuk meg a választ.

(Képek: Virgin Galatic)

utazás | repülés | virgin galactic | űrhajós | űrutazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom