Úszó jéghegyekre emlékeztető főhadiszállást kap a sztárépítésztől a Warner

Nem kispályázik az amerikai szórakoztató óriás, a Warner Bros., hiszen napjaink legkeresettebb építészénél kért és kapott időpontot, így Frank Gehry tervezi meg a cég új főhadiszállását.

A kilencvenegy esztendős sztárépítész úszó jéghegyekre emlékeztető monstrumokat álmodott meg közvetlenül az autópálya mellé. A project The Second Century néven fut, és a tervek szerint 2023-ban készül el – abban az évben ünnepli századik születésnapját a stúdió. Az új székház a Warner mostani irodáival szemben épül fel Burbankben. A város egyébként közel száz éve a nagy média- és szórakoztatóipari cégek központjaként tündököl.

A képek alapján egészen szemet gyönyörködhető, lépcsőzetes és ferde irodákba járhatnak be dolgozni négy év múlva az alkalmazottak. Két, nagyrészt üveghomlokzatú főépületből áll majd a hatalmas komplexum: a hétemeletes, 33 ezer négyzetméter alapterületű kisebbikből és a kilencemeletes, 41 ezer négyzetméteres nagyobbikból.

Valamikor régen építészetileg markánsan jelen volt a városban a Hollywood Studios, kicsit a filmkészítési folyamatok mementóit őrizte.

Ezzel az épülettel a régi hollywoodi pompát próbálja meg visszahozni a hét évtizedes pályát maga mögött tudó Gehry, természetesen modern, 21. századi köntösbe öltöztetve.

Frank Gehry alkotásai igazi turistacélpontoknak számítanak. Legismertebb munkái közé tartozik a titánötvözettel bevont bilbaói Guggenheim Múzeum, a prágai táncoló házak, a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall, a chicagói Millennium Park Pritzker pavilonja, vagy saját otthona Santa Monicában, illetve a Facebook főhadiszállása.

Az autópályáról nézve úszó jéghegynek tűnő irodák a legmagasabb színvonalat képviselik, gigantikus és nyitott munkaterületekkel várják a dolgozókat, a tervezője pedig a mai normáknak megfelelően komoly figyelmet fordít a fenntarthatóságra.

Az építkezések várhatóan év végén kezdődnek.

Ez is érdekelhet:
Óriási örvényre emlékeztet ez a Feröer fővárosában felépített oktatási központ

A dán BIG építészeti stúdió valósította meg a projektet, amely minden kétséget kizáróan a valaha volt egyik legnagyobb beruházás a Feröer-szigeteken.

(Fotók: Dezeen)

warner bros | dizájn | burbank | székház | frank gehry | iroda

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom