Ez a kiállítás talán segít megoldani a külföldre költözés dilemmáját

Kár lett volna disszidálni…Hangzik a YouTube-on elhíresült életigenlő mondat. Weiler Péter legújabb kiállítása a művész 30 éves képzőművészeti útjának egyik legfontosabb kérdését dolgozza fel egy sajátos perspektívából.

Weiler Péter és a Roadster a közelmúltban együttműködött már: mint ismeretes, a Roadster is hozzátette a magáét a technológiai innováció történetéhez, egy úttörő kollaborációt indított útjára. Első alkalommal került NFT alkotás magyar sajtótermék címlapjára, ez a mű pedig Weiler Péter erre a célra készített Kefirszünet a metaverzumban című műve, ami a Roadster március 16-án megjelent nyomtatott kiadásának címlapján látható.

Menni vagy maradni?

Disszidálni és vállalni az ezzel kapcsolatos magányt és elidegenedést, vagy maradni és vállalni az ezzel kapcsolatos magányt és elidegenedést? Bármelyik utat is választja az ember, a végeredmény ugyanaz: az önmagunkkal való küzdelem.

Hol legyünk magányosak, itthon vagy külföldön? Vidéken vagy a fővárosban?

Míg az elmenetel egy aktív cselekedet, addig a maradás annak egy passzív, additív inverze. Weiler értelmezésében azonban mindkét folyamat aktív és nagy energiával jár. Maradni nem a döntés hiánya, hanem folyamatos munka, alkalmazkodás és elfogadás eredménye. Az ezen való rágódás pedig mindent idézőjelbe tud tenni, folyamatos hiányérzetet idéz elő és bizonytalanságban tart. Talán mert sosincs ezügyben döntés, mindig ott motoszkál a kérdés: a mi lett volna.

Weiler szerint itt, Kelet-Európában ezt a dilemmát egy folytonos bizonytalanság lengi körül, nem lehet véglegesen (el)dönteni.

 

A retrospektív tárlat nem egy végállomás, letisztult és eldöntött válaszokkal. A Kár lett volna disszidálni a kétség és bizonyosság határán mozgó művészi folyamat lenyomata.

A közel 40 alkotást bemutató kiállítás helyszíne Budapest egyik legkülönlegesebb palotája, a Kincsem-palota. A neoreneszánsz épület, mely egykor a híres Kincsem ló és tulajdonosának otthona volt, talán utoljára tekinthető meg a felújítás előtti állapotában, a maga nyers valóságában, ahogy a korok és rendszerek lemarták a falakról a festéket és a vakolatot.

A palota a letűnt idők csillogását idézi, melyben Weiler művei a múlt és jelen relációiként mutatkoznak meg. A néző előtt az elhagyott tér és a kortárs alkotások disszonáns kölcsönhatásba kerülnek, hitelesen tükrözve a kísértő múlt és a jelenkor káoszát.

A négy teremben berendezett kiállítás vegyes technikájú munkákat vonultat fel: olaj, akvarell, giclée, közlekedési táblák, readymade, beton, plexi, NFT, és a mindent átívelő humor. Vegyes, akár a bennünk érlelődő döntések.

A Kár lett volna disszidálni című kiállítást május 12-én csütörtökön 19 órakor Tombor Zoltán nyitja meg a Kincsem-palota termeiben.

(Fotók: Tóth István)

nft | kiállítás | program | weiler péter | kár lett volna disszidálni

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom