Űrrakétákból készít karórát egy svájci műhely

Világűrt megjárt rakétákból készít kézzel összerakott, egyedi órákat a svájci manufaktúra. Minden óráról tudják, melyik űrmissziót szolgálta, a különleges szerkezetek pedig a tulajdonosok szemléletét is átformálhatják. 

Patrick Hohmann békésen joggingolt egy erdőben 2010 áprilisában. Ahogy lenni szokott, a relaxációval felérő mozgás közben az eszébe villant egy vad, majdhogynem lehetetlen ötlet: valódi űrrakétákból készíteni órákat. A svájci vállalkozó nem is tudta többé elhessegetni a gondolatot, amely számos tervezgetés és kaland után 2013 őszén testet öltött az első elkészült órában.

Bár elsőre nem feltétlenül tűnik lehetetlen küldetésnek az űróra legyártása (repjegyet venni Kazahsztánba, kigyalogolni a pusztába, majd felszedni és hazavinni néhány törmeléket), az első óra első ütéséig eltelt bő három évben Hohmann többször is bukásra ítéltnek hitte az ötletét.

Az engedélyek beszerzése után valódi űrrakéták törmelékeit kellett megtalálni Kazahsztánban, ahhoz pedig, hogy órát lehessen gyártani belőlök, többféle fémfeldolgozási eljárást is ki kellett fejleszteni. Mindez rendesen vitte az időt és a pénzt. Ebben a sűrű, zaklatott időszakban Hohmann abból merített erőt, hogy a kalandjait és az elképzeléseit megírta egy regényben.

Elegáns órák is vannak a Werenbach kínálatában

„Aki látja a Földet a világűrből, annak megváltozik a gondolkodásmódja

– vallja a Werenbach alapítója. – Felismeri, mennyire jelentéktelenek vagyunk univerzális léptékkel mérve, felismeri, hogy nincsenek határok, sem a Földön, sem a világűrben. Ezért is űrbéliek az óráink: mert nemcsak az anyaguk, de az eszmeiségük is a világűrből származik. Ezt az ideológiát hordozzák az óráink, és azok is, akik viselik őket.”

És valóban, az óra egyik magyar viselőjét, Bordás Péter építészt éppen a Werenbach szellemisége fogta meg. Zürichből repült hazafelé, startupcégeket keresett, mivel éppen akkor fogott neki a Debreceni Innovációs Központ tervezésének. Így bukkant rá egy cikkre a svájci cégről, amelynél

„nem a technológia a lényeg, nem akarja átprogramozni a világ összes műholdját, hanem egy szellemiséget akar átadni.”

Egy kollekció, három nemzet

Az építész úgy érzi, az ő helyzetében „felvállalni egy óramárkát állásfoglalás egy dizájn, egy koncepció mellett”, de ezzel könnyen tud azonosulni, elvégre „a mi irodánk is hasonlóan gondolkozik: melyek azok a történetek, ami köré fel tudjuk építeni az épületeinket, ahogy az általuk szervezett, a koncepció köré szerveződő alkotásokat díjazó DECODE-pályázatnál is láttuk.”

A Werenbach órák története az alapkoncepción túl is íródik tovább. Miután Hohmann kijárta az engedélyt lezárt katonai területek bejárásához, képesek pontosan meghatározni, egy adott roncs melyik küldetés rakétájának melyik része, vagyis minden egyes órának tudják az egyedi sztoriját.

Hohmann egyik fogása Kazahsztánban

De maga a gyártás is különleges, már-már alkímia. Még a rakéták hajtóműveit is beolvasztják egy-egy órához, a folyamat fő kihívása, hogy az acél tulajdonságai a lehető legkisebb mértékben módosuljanak, a cél pedig rozsdamentes acélt nyerni a hőálló anyagból. Az ehhez szükséges kohászati eljárás lényege, hogy a kiindulási anyag hígítása nélkül csökkentsék a szén mennyiségét. Egy speciális ötvözet keletkezik, amely 96 százalékban az eredeti rakéta anyagait tartalmazza.

Az óralapokat egyenesen a rakétából vágják ki, többlépcsős finommechanikai megmunkálás, majd szintén többlépcsős kiválasztási folyamat után, végül pedig maga a cégalapító hagyja jóvá, mely példányok kerülhetnek az órákba.

Minden órát kézzel szerelnek össze a Werenbach zürichi műhelyében, ez alól csak egyszer tettek kivételt: tavaly, egy svájci rekordot döntő Kickstarter-kampány után.

Húsz perc alatt elérték a 40 ezer frankos célt, így született meg a Soyuz és a Leonov után a cég harmadik kollekciója, a Mach 33.

Egy mindenki számára elérhető, mégis különleges órát álmodtak meg, erre reagált ilyen lelkesen a közösség. A Mach 33 órák ára 257 eurótól indul, az asztronautákat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szállító rakétából származik, és a beépített hitelesítő chip segítségével elindítja az okostelefonon az ISS élő streamjét, amely a Földet pásztázza az űrhajósok szemszögéből. De különleges a tokja is: egyetlen fémdarab az egész.

Mindezek ellenére Hohmann két lábbal a földön jár, legalábbis amikor Bordás óráját egy véletlen baleset miatt javítani kellett, a hétfőn és kedden nem dolgozó cégnél a Budapestről érkező vendég kedvéért kinyitottak, és elvégezték a javításokat ingyen. 

Joggal érzi tehát úgy az építész, ennek az órának „valóban ad egy pluszt, hogy az űrből származik, és az emögött rejlő szellemiség”. Benne elindított egy gyűjtőszenvedélyt a Werenbach, és hasonló függőséget okozott a barátainál is. Végül is ebből az órából bármennyit is vesz az ember, mindegyik példánya teljesen egyedi lesz, tehát a határ a csillagos ég.

Ez is érdekelhet:

Környezettudatosság, kalandvágy és texasi stílus keveredik ebben a karórában

Aki számára fontos a fenntarthatóság, és nemcsak egy órát keres, hanem igazi társat, máris megtalálta.

Svájc | óra | órakészítő | Patrick Hohmann | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom