A világ legdrágább vörösboraiból is kóstolhatsz szombaton Budapesten

Több mint százötven magyarországi bor- és pezsgőmárka mintegy hétszáz bora mellett ötven nemzetközi borászat is képviselteti magát száznál több tétellel a Winelovers Grand borkóstolón szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

A rendezvény központi eleme idén az edukáció lesz, Magyarország legrégebbi boriskolája, a Borkollégium közreműködésével ugyanis a közönség huszonnyolc ingyenes pop-up kóstolási tréningen vehet részt.

A Winelovers Grand öt kiemelt mesterkurzust is meghirdetett, amelyeken a magyar és osztrák kékfrankosokról, a világ syrah-iról, az olasz csúcsborokról, a „szuperaszúkról”, illetve a világ legdrágább vörösborairól tanulhatnak kóstolva a borok világa iránt mélyebben érdeklődők.

Mint a szervezők kiemelték, kétszáz-kétszáz kedvezményes jegyet biztosítanak a minőségi borkultúrával megismerkedni kívánó fiataloknak, valamint a borszakmában dolgozóknak.

A sétáló kóstolón a széles magyarországi kínálat mellett külön teremben kóstolhatók majd a nemzetközi borok, de lesz Furmint & Olaszrizling terem, csúcsborok terme és VIP terem is, emellett pedig prémium párlatok és kézműves sörstandok is várják a vendégeket.

A rendezvény részletes programjáról ide kattintva lehet tájékozódni.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

corinthia | mesterkurzus | bor | kóstoló | hotel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom