Close
Így utazik egy magyar Z generációs fiatal egy friss kutatás szerint

Így utazik egy magyar Z generációs fiatal egy friss kutatás szerint

Egy Z generációs magyar fiatal jó előre, tudatosan tervezi az utazásait, leginkább szeptemberben kel útra, és pár napot tölt el valamelyik európai nagyvárosban, ahová kevés holmit visz magával és szinte sosem köt biztosítást. A Kiwi.com, a vezető online utazási technológiai vállalat azonosította a Z generáció jellemző utazási szokásait.

A Z generáció (a 90-es évek végétől a 2010-es évekig születtek) csoportja világszinten nézve is meglehetősen homogén: ugyanazokat a zenéket hallgatják, ugyanazokat a tartalmakat fogyasztják az interneten és ugyanazok hatnak rájuk. Az okoseszközökön kívül kevés tárgyi dologra költenek, inkább utazásokat, élményeket gyűjtenek. A Kiwi.com adatai alapján könnyedén felállíthatjuk a hazai Z generációs utazó profilját.

A megfizethető árú repülőjegyek és az utazások rövid időtartama miatt az európai fővárosok, London, Párizs, Milánó, Barcelona vagy Berlin évek óta a legtöbbet foglalt úti célok listájának élén állnak. A Z generáció nagy része (nyolcvan százalék) leginkább a villámlátogatásokat kedveli, és egy–három napot tölt a kiválasztott városban.

Jellemző, hogy előre terveznek, mivel harmincöt százalékuk több mint harminc nappal korábban, közel negyedük pedig tizenöt–harminc nappal az utazás előtt lefoglalja repülőjegyét. Szeretnek könnyen utazni, Tízből nyolcan egyáltalán nem adnak fel poggyászt, és csupán minden huszonötödik köt utasbiztosítást. Leginkább egyedül vagy kortársaikkal kelnek útra: hetvenegy százalék egyedül vág neki az útnak, és csak huszonhárom százalék visz magával valakit az utazásaira.

Az adatok azt mutatják, hogy aki nem a magányos utazást választja, azok közül 22,48 százalék utazik az azonos korú, tizennyolc–huszonöt év közötti fiatalokkal, és csak 2,51 százalék a negyvenegy–hatvan évesekkel. Sláger a nyár és a szeptember, minden negyedik foglalás alkalmazáson keresztül történik: a generáció körében legnépszerűbb időszak utazás szempontjából a nyári hónapok és a szeptember, novemberben elég ritkán kelnek útra.

A technológia mindennapjaik kulcsfontosságú része, és ezt a foglalásaik módja is megerősíti: a magyar Z generációs utazók negyede szervezi útjait a Kiwi.com alkalmazáson keresztül.

Minden vizsgált ország Z generációs fiataljainak kedvenc városa London, oda repülnek a legtöbbet. A csoport nagy része a magyarokhoz hasonlóan egy–három napos utazásokra megy elsősorban kedvenc európai nagyvárosaiba, a spanyol fiatalok szívesen maradnak országhatáron belül is.

A többség szintén szeret egyedül utazni, bár ebben mi magyarok vezetünk, de csak hajszálnyival a lengyelek (hetven százalék), szlovákok (hatvannyolc százalék) és csehek (hatvanhét százalék) előtt. Abban, hogy milyen eszközről indítják a foglalást, mutatkozik némi különbség az országok között: míg a cseh fiatalok 62,5 százaléka és a spanyolok 60,2 százaléka a desktopról foglal, addig a lengyelek és szlovákok csak kb. negyvenhat-negyvenhét százaléka választja ezt az eszközt. Az utasbiztosítással sem bajlódnak a Z generációsok: a legelőrelátóbbak a csehek, akik közül nyolc százalék köt biztosítást, míg a többi ország fiatal utazóinak csak kb. négy százaléka.

utazás | fiatalok | utazási szokások | kiwi | z generáció

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom