Close
Bonyolódik a mentés és a koronavírus is megjelent a sarkvidéken rekedt luxushajón

Bonyolódik a mentés és a koronavírus is megjelent a sarkvidéken rekedt luxushajón

Az ausztráliai Aurora Expedition bahamai zászló alatt közlekedő sétahajója Grönland északnyugati részénél feneklett meg 206 emberrel a fedélzetén, és ha ez önmagában nem lenne elég probléma, három sikertelen mentési kísérlet után az újabbra legalább holnapig kell várni.

A dán felügyelet egy nagyobb járőrhajót, a  Knud Rasmussent küldi a helyszínre, amely több mint kétezer kilométerre tartózkodott onnan és várhatóan csak pénteken érkezik meg, miután az időjárás is nagyon kedvezőtlen. Szerencsére a hajó fedélzetén tartózkodók nincsenek veszélyben és károkról sem érkezett jeletés, viszont három koronavírus-fertőzöttet találtak, akiknek karanténba kellett vonulniuk.

A 104,4 méter hosszú és 18 méter széles Ocean Explorer hétfőn futott zátonyra az északkelet-grönlandi nemzeti parkban található Alpefjordban, amely a világ legnagyobb és legészakibb nemzeti parkja.

Nem sokkal később egy halászhajó megpróbálta kihúzni az iszapból, de nem járt sikerrel.

Az Alpefjordban hasonló látvány tárul az ember elé

Szerdán a dán haditengerészet közelben tartózkodó kutyaszánjárőr-egységének tagjai jártak a fedélzeten, akik szerint a legénysége és az utasok is jól vannak. A járőrök baleset esetén másfél órán belül a helyszínre sietnek.

A hatóságok időközben kapcsolatba léptek egy másik, a térségben tartózkodó tengerjáró hajóval is, amelyet arra kértek, hogy maradjon a közelben, hogy szükség esetén segítséget nyújtson.

Ugyanakkor a zátonyra futott sétahajó magától is újra elindulhat, ha a dagály megfelelő körülményeket teremt, bár egyelőre még nem sikerült meglovagolnia a hullámokat.

Amikor Grönlandról és az Északi-sarkkör világáról olvasunk vagy hallunk, gyakran kellemetlen hírekkel találkozunk. A sziget azonban annak ellenére csodás, hogy egyre nagyobb szeget verünk az ökoszisztémájába.

(Forrás: Euronews, AP News, képek: Ulstein, Getty Images)

Ocean Explorer | grönland | tengerjáró hajó | Dánia | zátony

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram