Megosztott második díjat kapott egy magyar építészeti terv Kínában

Megosztott második díjat kapott a ZDA – Zoboki Építésziroda a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán.

A 19 milliós kínai metropolisz, Sencsen Futian negyedének új, világszínvonalú előadóművészeti központjának megtervezésére tavaly júliusban írták ki nemzetközi tervpályázatot.

A döntőben többek között Zaha Hadid irodájával, valamint a végső győztes New York-i Ennead Architects-szel volt versenyben. A ZDA koncepcióját kiemelkedőnek találta a nemzetközi sztárépítészekből álló zsűri,

kiemelve a tervezett épület funkcionális kidolgozottságát és egyedi színháztechnológiai megoldásait.

A magyar tervet, illetve annak részleteit az épület megépítése során is felhasználhatják majd.

A ZDA célja egy olyan kulturális középület létrehozása volt, amely egyszerre az előadóművészetek otthona, nyitott közösségi tér és kulturális bevásárlóközpont.

Egy olyan ház, amelyben élet van, de egyben városi jelkép is.

Az épület formája a kínai mitológia ősi hegyeit-sziklaszirtjeit idézi, az ég felé törekszik, mint egy friss hajtás, összekötve a múltat a jövővel.

Ez is érdekelhet:

Ilyen fantasztikusan nézne ki a Csepelre épülő Diákváros

A norvég Snøhetta építésziroda felel a látványtervekért.

(Forrás: Kultúra.hu, Octogon.hu. Látványtervek: ZDA/The Greypixel)

Nemzetközi Előadóművészeti Központ | kína | sencsen | Zaha Hadid | ZDA

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom