A 20–21. századi magyar művészet történetét ismerhetjük meg jobban a Szombathelyi Képtárban

Korszakok, stílusok, mesterek címmel nyílt állandó kiállítás csütörtökön a felújított Szombathelyi Képtárban.

A tárlatot, amely a 20–21. századi magyar művészet történetét mutatja be az intézmény több mint tízezer darabos gyűjteményéből válogatva, Fabényi Júlia művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója nyitotta meg.

Az állandó kiállításon látható kétszáz képzőművészeti és iparművészeti alkotás tükrözi a képtár 1985-ös megnyitása utáni művészeti szemléletváltozásokat, a műalkotások jellegzetességei alapján sorolja kategóriákba a műveket az avantgárdtól a realizmuson, az art décón és a nőművészeten át egészen a neoavantgárdig és a posztmodernig.

Párizs első art déco épülete, a Theatre des Champs-Elysees

Fabényi Júlia, aki 1996 és 2000 között is igazgatója volt a Szombathelyi Képtárnak, kiemelte: természetesen a kiállítás ízelítőt nyújt az intézmény fali és tértextil, valamint miniatűrtextil gyűjteményéből is, amely a maga nemében nemzetközi szinten is egyedülállónak mondható.

A kiállítással egy időben elkészült az új katalógus is, amely a tárlaton látható válogatásnál jóval tágabb áttekintést ad a Szombathelyi Képtár képző- és iparművészeti gyűjteményéről, valamint hamarosan elkészül az a multimédiás tárlatvezető rendszer is, amely ötven kiemelkedő jelentőségű művet fókuszba állítva részletes információt ad majd a látogatóknak.

Ez is érdekelhet:

Az oktatás nagyágyúival érkezik Polgár Judit Világsakkfesztiválja

Október 9-én kezdődk a Világsakkfesztivál, ami idén először hibrid formában valósul meg.

neoavantgárd | szombathely | art deco | realizmus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom