Ha el tudod mondani, milyen száz szóban Budapest, eljött a te időd

Budapestet száz szóban leírni valami olyasmi, mint mondjuk Olaszországot egyetlen ízzel elmesélni: határos a lehetetlennel, de korántsem az! Ha érzed magadban a spirituszt, hogy száz szóban mesélj a fővárosról, akkor ez a pályázat most neked szól.

Még mintegy két hétig várják a történeteket a 100 szóban Budapest című pályázatra, amelyet idén hetedik alkalommal hirdetett meg a Mindspace csapata. Varga Cili, a pályázat koordinátora és a Mindspace munkatársa elmondta, a felhívásra kortól függetlenül bárki jelentkezhet, a beküldött történeteknek pedig műfaji megkötés nélkül legfeljebb száz szóból kell állniuk, és valamilyen módon Budapesthez kell kötődniük.

A szervező az elmúlt évek témái között említette, hogy gyakran az unokák megírják a nagyszülők történeteit, sok elbeszélés tömegközlekedési eszközökön játszódik, emellett a pályázók gyakran írnak szerelmi csalódásokról, munkahelyi konfliktusról is. Beszélt arról is, hogy

az írások az adott év korlenyomatát is adják, ebben az évben valószínűleg többen fognak majd arról írni, hogy milyen volt bezárva lenni otthon.

A beküldött írásokat a Fiatal Írók Szövetsége szűri elő, ezt követően bírálja el a szakmai zsűri, amelynek tagjai idén Boncsér Sára színművész, Szabó Benedek zenész, a Galaxisok alapítója, és Závada Péter költő-dalszövegíró. A legjobb három írás szerzője pénzjutalomban részesül, a fődíj százezer forint. A legjobb tizenkét történethez emellett kortárs grafikusok készítenek majd illusztrációkat.

A pályázók szeptember 30-ig küldhetik be munkáikat online. A pályázat eredményhirdetése november 17-én, Budapest születésnapján lesz. A legjobb száz írás megjelenik majd egy Poket kiskönyvben, illetve a felhívás honlapján is olvasható lesz. Ha megnéznéd az eddigi alumnit, akkor menj fel a honlapra, ahol 2014-ig visszamenőleg megtalálható a legjobb száz írás és az illusztrációk is.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

kortárs | főváros | pályázat | író | irodalom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom