Egy óriási „Munkácsy-képet” helyeztek ki a békéscsabai Marzek Kner nyomda épületére

Egy 600 négyzetméteres molinót helyeztek ki a békéscsabai Marzek Kner nyomda épületére, amely a párizsi szalonjában megpihenő Munkácsy Mihályt és egyik híres festményének vázlatát ábrázolja.

A festőfejedelem itt töltötte gyermekéveit, és itt készítette első olajfestményét, majd Párizsban élve is rendszeresen visszalátogatott a viharsarki városba.

A Munkácsy Mihály Múzeum

Munkácsy Mihály Párizsban történő letelepedése után szívesen fogadta műtermében a magyar festőnövendékeket. 1882-ben a nevét viselő díjat alapított számukra. Nagyvonalú mecénás volt, az ösztöndíj egy évre járó összege hatezer frankot tett ki. 1884-ben Temple János (Hans Temple) nyerte el a díjat, aki az ösztöndíj segítségével Bécsben megkezdett tanulmányait Párizsban folytathatta. Két évig volt a mester tanítványa. Több portrét festett Munkácsyról, a Munkácsy Mihály műtermében című kép egyik legismertebb alkotása, a Krisztus Pilátus előtt című festmény előtt ábrázolja a mestert.

Az alkotás kép a képben, ezért került ki ez az óriásmolinóra.

Az óriásmolinó novemberig az idén 50 éves Marzek Kner Packaging Kft. épületén látható a Marzek család kifejezett ajánlására és egyetértésével.
Békéscsabán a Munkácsy-negyed projektje során megújul a Munkácsy Emlékház épülete és környezete, új épületszárnnyal bővülő, felújított épületbe költözik a bábszínház, megújul a Munkácsy Mihály Múzeum állandó kiállítása, továbbá Munkácsyt és művészetét idéző köztéri szobrok, információs pontok, látványelemek hangsúlyozzák, hogy Békéscsaba Munkácsy városa.

Ez is érdekelhet:

{}

(Forrás: MTI)

Munkácsy Mihály műtermében | Krisztus Pilátus előtt | Békés | Munkácsy Mihály | Békéscsaba

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom