Íme, a Föld legbarátság­talanabb helyei, ahová mégis sokan akarnak elutazni

Egy új tanulmány megnevezte bolygónk legszélsőségesebb helyeit, amelyeket még mindig nagyon szívesen látogatnak meg a kalandokat keresők.

Az Antarctica Cruises a Föld legbarátságtalanabb úti céljait vizsgálta, majd aszerint rangsorolta őket, hogy mennyire keresettek az utazók körében, függetlenül nem éppen jó hírüktől.

Most joggal gondolkodhatunk el azon, mégis hányan és miért akarják kényelmetlen, zord, nehéz körülmények között eltölteni a vakációjukat, ahelyett, hogy egy itallal a kezükben ejtőznének a medence mellett.

Nos, sokan. Nagyon sokan. A hiper-kalandvágyó utazás jelenleg egyre népszerűbb.

Csak az elmúlt hat hónapban a "lehet-e repülni az Antarktiszra"  vonatkozó Google-keresések háromszáz százalékkal nőttek, míg a "Mount Everest-túra költsége" ugyanebben az időszakban még nagyobb emelkedést mutatott.

A legbarátságtalanabb úti célok rangsorának felállításához több tényezőt is részletesen elemeztek a készítők. Először is, összeraktak egy listát a világ legmagasabb hegyeiről és vulkánjairól, beleértve a legnagyobb sivatagokat. Ezután megnézték a legjellemzőbb, a barátságtalansággal leginkább összefüggésbe hozható tulajdonságokat, például az átlaghőmérsékletet, a szélsebességet és a legközelebbi várostól való távolságot, végül az eredményeket kombinálva minden úti célnak adtak egy általános "barátságtalan" pontszámot. Megvizsgálták még az átlagos havi Google-kereséseket néhány olyan kulcsszóra vonatkozóan, amelyek relevánsak lehetnek az extrém helyekre történő utazással kapcsolatban, és kiderítették, valójában mennyire érdekli az embereket, hogy potenciálisan elutazhassanak oda.

A lista első helyén – nem meglepő módon – az Antarktisz áll.

A földrészen hatalmas kiterjedésű jeges sivatag található, ahol vad szelek fújnak, az átlaghőmérséklet mínusz harminckét fok, a legközelebbi város pedig majdnem ezer kilométerre fekszik. Mindezek ellenére az "antarktiszi körutazásra" keresések száma havonta átlagban tizenkétezer, továbbá a statisztikák szerint a 2023-as szezon látogatóinak száma több mint negyven százalékkal emelkedik majd a járványt megelőző időszakhoz képest.

A második helyezett a Mount Everest lett. A világ legmagasabb hegye meglehetősen rossz körülményeket biztosít; az átlagos szélsebesség majdnem 53 km/óra, az átlaghőmérséklet mínusz huszonhat fok, és a legközelebbi várostól, Kathmandutól majdnem százhatvan kilométerre van. A tanulmány szerint évente negyvenezren teszik meg a túrát az Everest alaptáborába, a Google-on pedig havonta nem kevesebb, mint tizennyolcezer keresés érkezik rá.

A dobogóra felfért még az argentin Aconcagua, amely a Himalája után a legmagasabb hegynek számít. Meglehetősen kellemetlen viszonyai ellenére az elmúlt években megnőtt a népszerűsége, évente mintegy 3500 hegymászó próbálkozik a csúcs megmászásával. A sikerarány továbbra is alacsony, a kalandorok csupán harmada jut fel.

A tanulmány szerint a világ tíz legbarátságtalanabb (de még mindig kívánatos!) úti célja:

  • 1. Antarktisz
  • 2. Mount Everest, Himalája, Nepál, Kína
  • 3. Aconcagua, Andok, Argentína
  • 4. Ismoil Somoni csúcs, Pamír-hegység, Tádzsikisztán
  • 5. Mount Logan, Saint Elias-hegység, Kanada
  • 6. K2, Karakorum, Pakisztán
  • 7. Denali, Alaszka.hegység, USA
  • 8. Mercedario, Cordillera de la Ramada, Argentína
  • 9. Walther Penck, Andok, Argentína
  • 10. Elbrusz-hegy, Kaukázus hegység, Oroszország

Lehet, hogy nem könnyű megfejteni ezen helyek imádatát, de más szemszögből nézve érthető, miért tűnnek sokak számára olyan vonzónak. Aki szereti a kalandokat, vagy igazi adrenalin-rajongó, annak biztosan felkelti az érdeklődését a feltérképezetlen területek meghódítása és az érintetlen természet  – ráadásul a legtöbb ilyen hely felkeresése komoly sportteljesítményt kíván és bizonyos szintű fittséget igényel. A sporttal kapcsolatos utazások pedig egy másik kedvelt kategóriába sorolhatók.

És akkor még nem beszéltünk az esztétikai vonzerejükről, vegyük például az Antarktiszt: nemcsak a folyamatosan változó vastag jégréteg látványa, hanem a hihetetlen tájak és vad természet is megcsodálható. A befagyott tavak és az impozáns jéghegyek, valamint az olyan ritka állatok, mint a pingvinek és a hatalmas bálnák mind-mind a figyelemfelkeltő tényezők közé tartoznak.

(Forrás: Thrillist, fotók: Unsplash)

antarktisz | nagy sztori | helyek | legbarátságtalanabb | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom