A friss kenyér illata mindent felülír

Visszatérni dédanyáink mindennapi rutinjához, a lehető legjobb dolog, amit tehetünk.

A környezettudatosság előtérbe kerülésével a családi hagyományok megőrzése is egyre feljebb kúszik azon a listán, ahol a mindennapi jóllétet elősegítő tényezőket tartjuk számon. Nemcsak a természethez való közeledés, a környezetünk ápolása és megbecsülése fontos, hanem az is, hogy kicsit kiszakadjunk a rohanó hétköznapokból, és olyan egyszerű tevékenységekre fókuszáljunk, amelyekre egykor nagyanyáink és dédanyáink is.

Nehéz napokat élünk, most, hogy nálunk is megvetette a lábát a koronavírus. Egyébként is, de ilyenkor végképp nagyon fontos, hogy megtaláljuk a mindennapokban rejlő apró szépségeket. Ezekben a hetekben mindenkinek kulcsfontosságú kérdés a táplálkozás.

Felhalmozzak, ne halmozzak? Mit adjak a kisgyermekeknek? Hogyan tudnék egyszerű, de egészséges ebédet, vacsorát összedobni, ha nem mozdulhatok ki a lakásból, és lassan kong az ürességtől a hűtő?

Ilyenkor sajnos mindannyiunkat kiemelten fenyeget az ezerszer feldolgozott ételek réme, hiszen sokkal egyszerűbbnek tűnik előre összeállított, fagyasztott termékeket venni, mint több kiló hozzávalót, amelyekből jó esetben pár napra elegendő fogást el tudunk készíteni.

Ha már nem tudjuk kikerülni, hogy ússzunk az árral, azért van még néhány ötlet, hogy milyen egyszerűen nagyszerű dolgokat dobjunk össze a konyhában, ráadásul mindezt úgy, hogy közben értelmet adunk a home office-ban töltött, lassabb, és erős impulzusoktól mentes mindennapoknak.

Az egyik ilyen varázslatos dolog a kenyérsütés. A kovászos kenyér sütése, amihez nem elég csak összekavarni az élesztőt, a lisztet, a vizet és a sót, majd betolni a sütőbe a tésztát, hanem bizony napokig kell érlelni, nevelgetni a kis kovászt ahhoz, hogy isteni finom és egészséges végeredményt kapjunk. Én rettentően sokáig gondolkodtam, mielőtt belevágtam ebbe az egészbe. Már gyerekkoromban sem voltam túl sikeres, amikor a tamagocsimat kellett életben tartanom, emiatt minden alkalommal, amikor nekiálltam volna bekészíteni a kovásznak valót, jeges félelem fogott el.

Amikor elkészítettem az első lisztes-vizes elegyet, konkrétan simogattam az üveget és beszéltem a masszához, hátha ez hozzásegít a sikerhez. Minden este úgy feküdtem le, hogy már alig vártam a másnapot, hogy láthassam, hova fejlődött a művem, és mindennap többször ránéztem az üvegre, nehogy elkerülje a figyelmemet valami apróság, amiből aztán baj lehet. Amikor letelt a nyolc nap – amikortól már hivatalosan be lehet dagasztani a kovász segítségével a kenyeret –, mérhetetlen boldogság töltött el, hogy sikerült életben tartanom ezt a kis élő kultúrát, a két kezemmel gyúrt tésztáról és a másnap frissen kisült kenyérről nem is beszélve. Létrehoztam valamit, ami nemcsak táplál, de az ízével és a puhaságával egyszerű örömöket ad.

Amikor gyerek voltam, sok-sok nyarat töltöttem egy zalai kis faluban, ahol anyai nagypapám született. A dédnagymamám és a környékbeli asszonyok szinte minden egyes nap kenyereket, kuglófokat és lángosokat sütöttek a kemencében, majd a végeredményt megkenték egy kis vajjal, esetleg vágtak hozzá paprikát vagy valamilyen háztáji finomságot, kentek egy kis lekvárt, és ez megkoronázta a napjukat. Közösségi program volt a sütés és aztán a fogyasztás is. Még, ha nem is volt épp teendő a ház körül, mindig értelmet lehetett adni a napnak egy-egy ilyen tevékenységgel, és azt a fajta boldogságot, ami az ő szemükben tükröződött, amikor levágták az első szeletet a frissen sült kenyérből, manapság kevés ember arcán látni – ez az, amiért a legnagyobb szükségünk van arra, hogy visszatérjünk a gyökereinkhez.

A jelenlegi helyzetünkben, amikor be vagyunk szorulva a négy fal közé és többször tör ránk reménytelenség érzése, a kétségbeesés vagy a pánik, fontos lenne, hogy olyan, hasznos időtöltéseket találjunk, amelyek nagy örömmel töltenek el, és egyúttal feladatot is adnak.

Kovászpalántákat nevelni lehet egyedül vagy kettesben, de gyerekekkel is. Közben megélhetjük a várakozás örömét, a gondoskodás szépségét, és megtapasztalhatjuk, milyen csodálatos dolog az, hogy mi magunk hozunk létre valamit.

Van valami nagyon erősen spirituális a kenyérkészítésben, amit talán nehéz is érthetően elmagyarázni, egyszerűen ki kell próbálni és megtapasztalni az érzést, amit a folyamat ad. Amikor látjuk dagadni a tésztát, aztán pirulni a sütőben, majd amikor meghalljuk a roppanást, és az ujjainkkal érezzük a bélzet puhaságát, akkor néhány percre elfelejtünk minden rosszat és nehézséget, és csak a pillanatnak élünk. Legbelül érezzük, hogy újra kapcsolódunk valami ősihez, aminek helye van a mindennapjainkban, és elönt az őszinte hála azért, hogy ennek a tudásnak a birtokában lehetünk. Ha valamire, hát ezekre az érzésekre most mindennél jobban szükségünk van, és szerencsére csak egy karnyújtásnyira van a muníció. Nem kell hozzá más, mint liszt, víz, só, no meg egy adag kitartás, szeretet és alázat.

sütés | kenyérsütés | kovász | kenyér