A vágy villamosa begördül minden nappaliba

Egész estés táncdrámával folytatódik az Opera fizetős streamingsorozata.

A vágy villamosa című balettelőadással folytatja az intézmény múlt héten indult fizetős sorozatát Opera Otthonra címmel. Az egész estés táncdráma január 16-án, szombaton 19:00 órától látható a Jegy.hu felületén, míg a Facebookon és az Origón ingyenesen közvetített műsorok – pénteken és vasárnap a MaszkaBál, hétfőn pedig a Tercett-Trió – továbbra is 20:00 órakor kezdődnek. Az operaestek legújabb adásaiban január 15-én Bakonyi Anikó és Sándor Csaba, január 17-én Fodor Beatrix és Szemerédy Károly lépnek színpadra, január 18-án hétfőn az énekkari és zenekari művészek kamaraprodukcióit tekinthetik meg az érdeklődők.

A vágy villamosa – amelynek leghíresebb feldolgozása Marlon Brando főszereplésével készült filmáltozat 1951-ből – Venekei Marianna első egészestés koreográfiája. Az évek óta dédelgetett terv Dés Lászlóval közös vállalkozásuk. A szerzők a darabot hangulatilag, zeneileg és látványvilágában is a Tennessee Williams-mű eredeti korában és helyszínén hagyva mesélik el a modern balett eszközeivel. Az 1940-es évek New Orleansát a koreográfus és a zeneszerző mellett Zöldy Z Gergely díszlettervező, Bianca Imelda Jeremias jelmeztervező és Csontos Balázs világítástervező teremtették meg. Zenei és táncmotívumokban is a sokszínűség, a karakterek egyedi jellemzése mozgatja az előadást. Blanche DuBois bukásának története a családi szeretet, a viszonzatlan szerelem, az elfogadás és a testiség erejének soha el nem évülő drámája.

A kétfelvonásos táncdráma főbb szerepeit Balaban Cristina (Blanche), Majoros Balázs (Stanley), Tarasova Kateryna (Stella) és Bajári Levente (Mitch), valamit Darab Dénes, Rónai András, Radziush Mikalai és Taravillo Carlos alakítja, közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett tánckari művészei és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.

2021. január 17-én, vasárnap 20:00 órától ismét két kiváló énekes fellépésével folytatódik az Opera ingyenes MaszkaBál közvetítéssorozata az intézmény Facebook-oldalán és az Origón. Műsorukban Mozart- és Puccini-művek mellett ritkábban hallható művek, így Smetana Az eladott menyasszony, Dvořák Ruszalka és Erkel Névtelen hősök című operáiból is felcsendülnek részletek. Az est művészeti vezetői: Kováts Andrea és Valkai Andrea, műsorvezető: Gyüdi Melitta, zongorán közreműködik: Kálvin Balázs.

Január 18-án, hétfőn 20:00 órakor folytatódik az Opera énekkari és zenkari művészeinek kamaraprodukcióit bemutató Tercett-Trió-sorozat. A Facebookon és az Origón közvetített műsor nézői többek között Joseph Haydn dalköltészetével ismerkedhetnek meg az Opera Kórus előadásában, az Opera Zenekar pedig az előző század fordulóján élt zeneszerzők – Moór, Glière, Satie és Rimszkij-Korszakov – műveiből ad válogatást.

balett | online | opera | vágy villamosa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom