Jó hír az Angliába készülőknek: mától egyszerűbb lesz a bejutás az országba

Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták, és nem a brit kormány által vörös – vagyis a legmagasabb járványkockázatú – kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába.

A brit közlekedési minisztérium által a múlt hónap végén bejelentett intézkedés azok számára lépett életbe, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel az oltás mindkét adagját megkapták.

Hétfőtől megszűnt a zöld és a sárga járványkockázati besorolás is – az utóbbiba tartozott Magyarország –, és csak a vörös kategória maradt meg. Az Európai Unióból érkezőknek olyan vakcinával kell előzetesen beoltatniuk magukat, amelynek alkalmazását az EU gyógyszerfelügyelete (EMA) engedélyezte.

A minisztériumi tájékoztatás szerint október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból érkezők számára megszűnik az érkezés utáni második napon elvégzendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett az olcsóbb gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz. Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor el kell végeztetni egy PCR-tesztet, de a jelenlegi szabályozástól eltérően ez ingyenes lesz.

Ez a módosítás hétfőn még nem lépett életbe, az Angliába érkezőknek most még el kell végeztetniük a beutazás után második napon kötelező PCR-koronavírustesztet.

E kötelem megszűnésének pontos dátuma egyelőre nem ismert, de a közlekedési minisztérium már utalást tett arra, hogy az angliai érkezés utáni tesztelőírás módosításának időpontja várhatóan egybeesik az angliai iskolák októberi őszi szünetének végével.

Az előírások enyhítése egyelőre Angliára vonatkozik, az Egyesült Királyság többi országának – Skócia, Wales, Észak-Írország – kormányai saját hatáskörükben döntenek arról, hogy követik-e az angliai módosításokat.

Az eddig érvényben volt brit szabályozás szerint azok az európai uniós és amerikai állampolgárok, akik mindkét dózist megkapták az Európai Gyógyszerügynökség, illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagok valamelyikéből, karanténkötelezettség nélkül beutazhattak Angliába, de indulásuk előtt legfeljebb 72 órával és érkezésük után legfeljebb két nappal egy-egy PCR-tesztet el kellett végeztetniük saját költségükön.
Hétfőtől az indulás előtti PCR-teszt elvégzésének kötelme szűnt meg. A nem vörös kategóriás országokból érkező, nemzetközileg engedélyezett vakcinákkal teljesen beoltott beutazóknak továbbra sem kell karanténba vonulniuk.

A brit egészségügyi minisztérium a múlt hónap végén közölte azt is, hogy azok a beutazók is teljesen beoltottnak számítanak, akik a koronavírus elleni oltás két dózisát két különböző, de mindkét esetben nemzetközileg engedélyezett oltóanyagból, illetve két különböző ország oltási programjának keretében kapták meg.

Az alkalmazott vakcinapárosítás lehet például az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- és a Moderna-oltóanyagok bármilyen kombinációja.
Az egykomponensű oltóanyagok esetében értelemszerűen egy oltási adag beadása is teljes körű immunizációnak számít.

(Forrás: MTI, fotók, Pixabay, Getty Images)

Anglia | teszt | oltás | pcr | vörös besorolás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom