Legalább ketten meghaltak, helikopterekkel evakuáltak embereket a kétméteres árhullám elől Szlovéniában

Drámai helyzet alakult ki Szlovéniában. Az országot sújtó heves esőzések következtében sokakat evakuálni kellett, legalább ketten pedig életüket vesztették az özönvízszerű esőben.

Két holland férfi meghalt, valószínűleg egy villámcsapás következtében – adta hírül a STA szlovén hírügynökség. Egy idős szlovén nő is életét vesztette, halálának körülményeit még vizsgálják a hatóságok.

A szlovén hatóságok piros figyelmeztetést adtak ki, a meteorológusok szerint a heves esőzések Horvátországra és Boszniára is átterjednek és a következő huszonnégy órában is kitartanak.

Az elárasztott területeket rendkívül nehezen tudják csak a mentésben résztvevők megközelíteni, gumicsónakokat használnak például azokon a helyeken, ahol az utak le vannak zárva vagy járhatatlanná váltak a földcsuszamlások miatt.

Helikopterekkel menekítették ki az otthonaikból az embereket Skofja Loka városában, ahol személyautók és teherautók is víz alá kerültek az özönvizet követően. A mentőszolgálatok egyik vezetője, Roman Kocilija úgy nyilatkozott az N1 szlovén televíziónak, az elmúlt ezer évben nem volt hasonló áradás. A vízszint elérte a két métert.

Szinte az összes utat, valamint néhány vasútvonalat lezártak, és mintegy tizenhatezer háztartás maradt áram nélkül. Marjan Sarec védelmi miniszter közben bejelentette: ha szükséges, a hadsereget is bevetik. Rendkívüli helyzetet hirdettek, bezárták az óvodákat és mindenkit arra kértek Kamnik városában, maradjanak otthon.

(Forrás: Reuters, fotók: Getty)

árvíz | evakuálás | természeti katasztrófa | földcsuszamlás | tragédia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom