Close
Kiderült, pontosan meddig maradnak érvényben itthon az árstopok

Kiderült, pontosan meddig maradnak érvényben itthon az árstopok

Június 30-ig meghosszabbította a kormány az árstopokat – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta: komoly gazdasági hatásai vannak az orosz-ukrán háborúnak mindenhol a világon, inflációs rekordok dőltek meg.
Amíg tart a háború és szankciók vannak, addig infláció is van – mondta, emlékeztetve arra, a kormány célja, hogy év végére egyszámjegyű legyen Magyarországon az infláció, ehhez pedig sok tényezőnek kell együttesen hozzájárulnia.

A miniszter jelezte azt is, hogy figyelik a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

 

infláció | érvényben | meghosszabbítás | árstop | magyarország

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram