Autizmussal élőknek tervezett ölelőszéket egy dizájner

Az Alexia Audrain által megalkotott szék segít az autizmussal élőknek megnyugodni akkor, amikor érzékszervi túlterhelést tapasztalnak.

Az ölelés érzésének utánzására tervezett Oto szék és a hozzá tartozó lábtartó a vérnyomásmérőhöz hasonlóan felfújódó modulok segítségével fogja át a mellkast és a lábakat.

Ez a fajta mélynyomásos terápia már korábban is hasznosnak bizonyult az autizmussal élők számára, akik ennek köszönhetően könnyebben fel tudják dolgozni a hirtelen jött nagy mennyiségű érzékszervi információt, legyen az zaj, fény vagy fizikai érintkezés.

A tervező szerint a szék célja az, hogy a felhasználói önállóan is alkalmazhassák akkor, amikor úgy érzik, szükségük van rá. Közben pedig az autizmussal élő nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe, továbbra is tudja uralni a testét, az ölelés intenzitását és hosszát pedig egy távirányító vagy tablet segítségével tudja szabályozni.

A szék bükkfából készült, belsejét hangszigetelő kárpithabbal és textíliával párnázták ki. Alakja és tompított akusztikája segítségével a felhasználók érzékszerveikre, saját testükre tudnak koncentrálni, miközben elszigetelik magukat további más ingerektől. A varrás során használt cipzárt elrejtették a párnában, hogy az se terelje el az autizmussal élők figyelmét.

Az Oto szék már bezsebelte az első rangos elismerését, miután megnyerte a James Dyson díjat és a Tours-i Egyetemi Kórház gyermekpszichiátriai központjában is tesztelték már.

(Forrás: Dezeen, fotók: Coralie Monne)

kisbútor | design | szék | autizmus | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom