Közeleg az ünnepi készülődés, vagy legalábbis a ráhangolódás időszaka, ami kellemes háttérzene nélkül nem igazán képzelhető el, legyen szó karácsonyi dekorálásról, süteménysütésről, bevásárlásról – vagy éppen utazásról. Utóbbihoz a Hankook háromféle Spotify-lejátszási listával segít hangulatba kerülni és egyben kitörölni a fejekből Mariah Carey vagy a Wham! örökbecsűjét.
Így lesz izgalmasabb az autózás
Egy hosszú út nem telhet el zenehallgatás nélkül, hiszen nemcsak élvezetesebbé teszi a soha véget nem érőnek tűnő zötyögést, hanem inspirál, elgondolkodtat és lélekben egy teljesen más világba visz.
A Hankook dolgozói által összeállított válogatás nagyszerűen passzol egy autós kalandhoz,
akár csendben figyelünk a zenére, akár a hangunkat kieresztve adjuk át magunkat a szabadságnak és énekeljük ki önfeledten legalább a refrént.
Kezdődhet a parti!
Összehozza az embereket, egy kicsit szórakoztatóbbá és élvezetesebbé teszi az életet és még mindig a legjobb buli. Mármint a karaoke.
Még egy autóban ülve is, pláne, amikor barátokkal tartunk valahová az autópályán és közben fel akarjuk dobni a hangulatot. Az ötvenes listán igazi klasszikusok is helyet kaptak, melyekhez nem feltétlenül kell szövegkönyv, mert valószínűleg mindenki tombolt már rájuk.
Ha netán mégsem, akkor most biztosan fog, esetleg majd később egy házibuliban, merthogy nem muszáj autóban elindítani.
Winkler Róbert kedvencei
Nemcsak az autókat, a söröket és a filmeket fogyasztja, hanem a zenében is eléggé otthon van, amire remek bizonyíték ez az esti autós road triphez összedobott válogatása.
– A reakciókból azt láttam, mindenkinek ez a titkos vágya: összerakni egy playlistet a kedvenceiből. Érdemes megpróbálni, heteken át ezen kattogsz, egyre újabb kihagyhatatlanok jutnak az eszedbe. Ha nem lett volna leadási határidő a Hankook Spotify kampánynál, ki tudja, hogy nézne ki az enyém. Persze alapvetően meg vagyok vele elégedve, mert ilyenkor még téli gumival sem csapatunk zenét bömböltetve, csak kellemes egyharmad hangerőn, nyugiban élvezzük a tájat. Ennek a ködös, korán sötétedős időszaknak is megvan a szépsége – mondja az újságíró.
A gitárfókuszú listára a masszívabb zúzdától kezdve a könnyedebb rock and rollig válogatott dalokat, úgyhogy nincs más dolgunk, mint rátaposni a pedálra, benyomni a zenét és figyelni a szemből érkező tompított fényszórók táncára.
spotify | lista | utazás | winkler róbert | zenei | autó
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!