Tökéletes menedék, összhangban a természettel – Boglya ökoház

A Tolnai-dombság lankái között, Ozorán nyílt meg az ország egyik legtermészetbarátabb, és mégis legmodernebb, és egyben legotthonosabb vidéki menedékhelye, a Boglya ökoház.

Minden együtt, harmóniában

Aki mostanában – és a mostanában jelentse az elmúlt négy-öt évet – beföldi nyaralókat keres, bizonyára észrevette, hogy gombamód elszaporodtak a magánkézben lévő, egy-két kiadó szobával rendelkező szálláshelyek. Ezek jelentős része kabinház, de akad közöttük lodge, víkendház, resort, és apartmanház. Örvendetes jelenség ez, mert minőségüket tekintve szakítanak a Zimmer Frei korszak fapados, kínos megoldásaival, és olyan élményt képesek nyújtani, amelyek a világ bármelyik pontján megállnák a helyüket.

Ebből a mezőnyből is kiemelkedik az ozorai Boglya ökoház, amiben ráncok nélkül, hibátlanul egyesül a magas vendéglátói minőség, a környék hagyományaiba illeszkedő, de modern dizájn, és egy nagyon szép gondolat, a természetbarát szemlélet.

A házban két teljes értékű hálószoba, egy fürdőszoba, nappali és egy teljesen felszerelt konyha kapott helyet
Van minikönyvtár külföldi és magyar nyelvű könyvekkel, újságokkal

– Volt egy európai uniós pályázat 2017-ben, ami arról szólt, hogyan lehet mezőgazdasági tevékenységeket diverzifikálni – mondja az egyik alapító, Anikó. – Akkor támadt az az ötletünk, hogy mi lenne, ha ezt a lehetőséget kihasználnánk. Akkor még nem volt ekkora divat a kabinházat nyitni, alig pár izgalmas ház működött az országban. Ekkor jött a vendégház ötlete, és Zsolt azt kezdeményezte, hogy ne egy sima vendégházat nyissunk, hanem olyat, ami az ökotudatosság szellemében épült. Zsolt nagy álma egy szalmabála ház volt, és azt gondoltuk, hogy ezeket az álmokat beépítjük a házba a tervezés során. Akkoriban a környezetbarát technológiák még nem voltak elterjedve, de sikerült találnunk egy tervezőt, aki erre nyitott volt. Esővízgyűjtő rendszert építettünk, napelemeink is vannak, ami szintén nem volt akkora divat, amikor belefogtunk a tervezésbe.

A wifi alap az egész házban

Másfél évig tartott, amíg elbírálták a pályázatukat, az építkezések novemberében kezdődtek, és 2021 januárra lettek készen. Zsolt természetvédelmi mérnök és fotós, meteorológiai állomásokat gyártó és fejlesztő cégnél dolgozik, Anikó pedig egy multinacionális vállalat alkalmazásában áll, vagyis egyikőjüknek sincs gyakorlati tapasztalata a vendéglátásban vagy a szállodaiparban – igaz, Anikó turizmus szakon végzett az egyetemen.

– Zsolt nagyon szeretett volna egy ökotudatos házat, én egy vendégházat, és a kettőnk álmából jött létre a Boglya.

A nappali hat méteres üvegfelületéről csodás kilátás nyílik a házzal szemben elhelyezkedő erdőre illetve a házhoz közvetlenül kapcsolódó közel 2000 nm-es kertre

Kutyák, macskák, erdei állatok

Az erdős sávban végződő telek adott volt, ugyanis Zsolt családjához tartozott. A kertet természetes állapotában hagyták, ne számítsunk geometrikus formákra, kockára nyírt sövényre, itt minden olyan, mint egy barátságos mezőn. A négyévszakosra tervezett Boglya tökéletesen illeszkedik a környezetébe, amely csupa élet: rengeteg errefelé a madár, a közeli erdőben gyakran látni vaddisznót és rókát. Az itt fellelhető állatok számát a vendégek is szaporíthatják, ugyanis a Boglya állatbarát.
– Az állatbarát tematika is saját igényeinkből alakut ki, nekünk is van egy kisállatunk, Bodza kutya, aki családunk szerves tagja – mondja Anikó. – Amikor mi utaztunk, azt vettük észre, hogy nem mindenhol fogadják szeretettel őket. Őszintém szólva ezt egy év elteltével már mi is megértjük picit, de mi kitartunk az állatbarát koncepció mellett.

Magas minőségű, kényelmes bútorok, minőségi textilek a hálóban

Több a fesztiválnál

Ozora a fesztivál mellett leginkább az ozorai vár révén híres, és a közeli dégi kastély számít a nevezetességek közé. A település és környéke alapvetően mezőgazdasággal foglalkozik.
– Én abszolút lokálpatriótának tartom magam – mondja Zsolt. – Én itt nőttem fel, ezer szállal kapcsolódom hozzá. Akármerre járok a világban, nekem akkor is ez a központ. Sokat járok külföldön, és mindig próbálom hasonlítgatni a különböző neves vidékeket ehhez a tájhoz, de mindig rá kell jönnöm, hogy Ozora az Ozora, és nincs hozzá hasonló a világon.
– Ez a környék nem olyan gazdag turisztikailag, mint a mondjuk a Dunakanyar, de mi szeretnénk pozitív hatással lenni a környék életére – mondja Anikó. – Az ozorai várral már volt egy sikeres együttműködésünk, és nyílt Ozorán egy borászat, velük is sokat dolgozunk együtt. Szívügyünk a környékbeli termelők támogatása. A reggeli kosárba való finomságokat én a környékről próbálom összeszedni, ami néha félnapos feladat, de ez nekünk nagyon fontos dolog. Így tudunk pozitív hatással lenni a helyi közösségre, akik szerintem értékelik is az igyekezetünket.

Ízelítő a kistermelői termékekből összeállított delikát kosárból
A konyha minden jóval fel lett szerelve

Modern és természetbarát

Miben áll a Boglya ökoház-volta? Az építkezés során természetes alapanyagokat használtunk, mint a fa és a szalma, amelyet a szigeteléshez használtak fel. A szennyvíz lebontásáról biológiai szennyvíz-lebontó gondoskodik, az esővizet összegyűjtik és egy beépített szűrőrendszer segítségével a házban és a kertben hasznosítják. A ház elektromos ellátását napelemek biztosítják. A házban elhelyezett kozmetikumok magas minőségű biotermékek, amelyek kizárólag természetes összetevőkből készülnek, illetve a házban használt minden tisztítószerek is környezetbarát termékek.

És ezzel nincs vége: a hagyományos építkezési módszerrel épült házak nagy ökológiai lábnyommal rendelkeznek, hiszen jelentős energiafelhasználással jár az építőanyagok előállítása. Ezzel szemben a szalmaház ökológiai lábnyoma nagyon csekély.
– Nem egyszer megfordult a fejünkben, megtartjuk magunknak nyaralónak, és mindent úgy is csináltunk meg, mintha saját magunknak építettük volna – mondja Anikó. – Sok visszajelzés kapunk, amiből érződik, hogy valóban semmiben nem kötöttünk kompromisszumot, sem a technológiában, sem a berendezési tárgyakban. Megfordul a fejünkben, hogy mégsem adjuk ki, de én szeretek az ide érkezőkkel foglalkozni és szeretnénk megosztani másokkal is ennek a különleges helynek az üzenetét.

A házban a levegő páratartalma természetes módon szabályozott, és mindig közelít az optimálishoz. Az épület nyáron nem igényel mesterséges hűtést, a felhasznált természetes anyagoknak pedig nincs károsanyag kibocsátásuk. A használat során a szokásosnál kisebb a függőség a nagy energiaellátó rendszerektől, ez az energiaválság közepette olyan tulajdonság, aminek a jelentőségét nem kell hangsúlyozni.

Az épület alapterülete a galériával együtt 68 nm, amelyhez egy 60 nm-es pihenőterasz tartozik

Szalma és otthonosság

A szalmabála egy olyan természetes anyag, amelynek a hőszigetelő képessége vetekszik a legmodernebb szintetikus hőszigetelő anyagokéval. A bálák elkészítése nem igényel jelentős ásványi nyersanyag és energiahordozó felhasználást.
– Az alapkoncepció a természetesség összekapcsolása a modern technológiával – fejti ki Zsolt. – Az építő anyag és a technológia környezetbarát, a komfortérzetet kínáló belső enteriőr pedig a modernitást képviseli.

– Azt szerettük volna elérni a berendezéssel, hogy különleges legyen, valami más, mint amivel a saját otthonában találkozhat a vendég – mondja Anikó. – A képeken nem érződik, hogy ez nem egy kabinház, sokkal magasabb, monumentálisabb, noha az alapterülete nem feltétlenül nagy. Viszont a belmagassága majdnem hat méteres. Viszont a belmagassága majdnem hat méteres. A színekben visszaköszön a szalma, sok a sárga, a természetet a zöld képviseli. A bútorok közül is minden majdnem kézműves, egy barátunk készítette fenyőből a bútorokat, nagyon kellemes, citromos illatuk van. Otthonos helyet akartunk, ahonnan nehéz haza menni.

környezetbarát | ökoház | természetes | ozora | boglya ökoház

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom