Egy angliai város betiltotta a nyugágyakat, nehogy fegyverként használják azokat

Egy képviselő kérdezett rá, hová tűntek Bournemouth tengerpartjáról a napozóágyak, és bár magyarázatként a Coviddal kapcsolatos intézkedésre számított, a hivatalos indoklás szerint teljesen más jellegű problémáról van szó.

Vikki Sade először azt hitte, hogy viccelnek vele, és meglehetősen bugyuta kifogásnak tartotta az indokot, ezért háromszor is feltette a kérdést, de minden alkalommal ugyanazt a választ kapta.

Összesen háromezer-ötszáz darab sárga és kék vászonszék bérelhető a városban, de az egyik helyi tisztségviselő szerint a nyugágyak erre a szezonra a raktárban maradnak, miután számos incidens történt az emberek antiszociális viselkedésének miatt. A városi tanács aggódik a személyzet biztonságáért, és attól tart, hogy a bérlők fegyverként használhatják a napozóágyakat egy-egy elfajult vita során.

"Nem emlékszem olyan esetre, hogy az emberek nyugágyakkal verekedtek volna. Még ha ez így is történt, akkor sem szabadulhatunk meg csak úgy a nyugágyaktól, hanem inkább növeljük a biztonságot, vagy járőrözzenek rendőrök a strandon" – nyilatkozta a képviselő.

A jelentések szerint viszont tavaly nyáron verekedések törtek ki a bournemouth-i sétányon, miután az emberek tömegével indultak a tengerpartra a korlátozások feloldásakor.

A városi tanács szóvivője elmondta, a szezon megtervezésekor úgy határoztak, hogy idén nem adják ki a nyugágyakat és napozóágyakat. A döntés mögötti elsődleges szempont a munkatársak, a lakosok és a látogatók biztonsága volt. "A járvány tavaly sok gondot hozott a felszínre, a strandok túlzsúfoltsága és az ebből adódó problémák pedig arra késztettek minket, hogy ezeket a változtatásokat meglépjük" – nyilatkozta a szóvivő.

Slade képviselő becslése szerint a város – amely átlagban fejenként 3,50 fontért (kb. 1500 forintért) adja bérbe a nyugágyakat –, mintegy 200 ezer fontot (kb. 82 millió forintot) veszített a székek raktárban maradása miatt.

VisitEngland arról készített felmérést, hogy a világjárvány milyen hatással volt a legkedveltebb angliai látnivalókra. Anélkül, hogy elspoilereznénk a számokat, sejthető, hogy a Covid mekkora csapást mért rájuk:  a tanulmány szerint 2019-hez képest hatvanöt százalékkal csökkent a látogatók száma, a bevételek pedig ötvenöt százalékkal estek vissza.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

covid | tengerpart | strand | fegyver | nyugágy | bournemouth

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom