Close
Az épületeivel átírta a dizájntörténelmet, itthon mégsem tervezhetett egyet sem

Az épületeivel átírta a dizájntörténelmet, itthon mégsem tervezhetett egyet sem

Európában dizájnerként, a tengerentúlon építészként és tanárként vált ismertté, Magyarországon kis túlzással sehogy. Breuer Marcell Lajos (vagy ahogy külhönban jegyzik: Marcel Breuer) neve aranybetűkkel szerepel a modern építészet Hall of Fame-jében, mert a moduláris tervezés frontembereként szellemiségével és professzori tevékenységével alapjaiban határozta meg a 20. századot. Ikonikussá vált csővázas bútorainak köszönhetően forradalmasította a tervezést, azon kevesek közé tartozik, aki előtt még életében kiállítással tisztelgett a New York-i Metropolitan Museum. Portré.

A barátai és családja körében csak Lajkónak becézett Breuer Marcell Lajos 1902. május 21-én született Pécsen. Az alapismeretek felcsipegetését követően Bécsben folytatta tanulmányait a helyi Művészeti Akadémián, de a szobrászati órákat fél év után otthagyva Németországba igazolt a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézetébe, a szabadiskolaként világhírű weimari Bauhausba.

Az eszmét követve négy esztendőn át készült asztalosnak, és mindjárt az iskolás évek alatt termékenynek bizonyult konyhabútorok és többek között egy trónszerű Afrikai szék tervezésével. A tehetség, mint tudjuk, általában utat tör magának, így a sikeres inasvizsgát követően mesterlevéllel a zsebében a nagy Bauhaus-vezér, Walter Gropius munkatársaként fejlődhetett tovább. Breuer már huszonkét évesen elmondhatta magáról, hogy az intézmény legfiatalabb tanáraként alkalmazták.

A bizonyos Afrikai szék

Rövid párizsi inspirációs küldetését követően – egy építészirodában dolgozott – a németországi Dessauban rábízták a helyi iskola asztalosműhelyének irányítását. Miután a Bauhaus odaköltözött, gyakorlati ember lévén megalkotta a tanári szoba belső tereit, majd az intézményből kimozdulva néhány tanítványának kreált szabványlakásokat.

Vérbeli innovátorként szívesen alkalmazta a technológia legújabb vívmányait, és gyakran szembe ment a hagyományos formulával.

Ahogy a betonnal játszott, az általában szokatlan, nehéz és csúnya épületeket eredményezett, máskor pedig impozáns és könnyűnek tűnő művek szabadultak ki az elméjéből. Hozzáállását kiválóan példázza önzetlensége, mert a háború utáni érában nem igazán volt jellemző az építészóriások közti együttműködés, Breuer ellenben szívesen osztotta meg ötleteit riválisaival is.

Kényelmes, modern és forradalmi: a csővázas szék

A húszas évek közepét igen produktívan töltötte, bár az oktatásban kapott elismerései kissé háttérbe szorították időközben felfelé ívelő építészkarrierjét. Készített modulrendszerbe foglalható szekrényelemeket, tervezett kis acélvázas épületet, de a legfontosabb újításként a saját kerékpárja ötletéből merítve megalkotta első csővázas székét. Breuer imádta a bicikli elegáns csővázának teherbírását és alakíthatóságát. A nikkelezett és hajlított acélcsőből és vászonból készült székek a Bauhaus legsikeresebb termékének számítottak, noha maga az intézmény financiálisan nem ostromolta a csúcsot. Breuer Vaszilij Kandinszikij festő után Vaszilij széknek nevezte el az ülőkét, vele a Bauhausban dolgozott együtt.

A könnyű szerkezetű, luxusvillákba megálmodott díjnyertes szék a vászon jóvoltából a helyet foglalónak fotelszerű élményt, Breuer Marcellnek pedig világhírt jelentett.

A modernség esszenciáját jelentő csővázas bútorokkal egyébként messze megelőzte a korát. A dizájntörténelem valaha volt egyik legfontosabb alkotásaként jegyzik az 1930-ban bemutatott B35-ös modelljét, a kettős konzolos széket: ebből a korszakalkotó konstrukcióból fejlődött ki a konzolos megoldás, melyben a bútor vázát egyetlen, hajlított cső adja. Egzakt alapformákon nyugvó csővázas bútorait és berendezési tárgyait a Bauhaus legszebb termékei között tartották nyilván.

– “A struktúra nem csupán eszköz a megoldáshoz, hanem elv és szenvedély is”

– árulta el egyszer alkotói filozófiájáról.

Később Gropiusszal és Moholy-Nagy Lászlóval együtt elhagyta a Bauhaust, és a függetlenedés útjára lépve Berlinben elindította magánépítész pályafutását. Rugalmas és művészi szemléletével kezdetben maradt a bútorok és a berendezési tárgyak vonalán, de inkább kevesebb, mint több sikerrel, hogy aztán az anyagi gondok miatt átmenetileg bezárt irodájának kulcsát eldobva utazgatni kezdjen. A kalandozások során úgy feltöltődött energiával, hogy rövidesen két, általa tervezett lakóház épült fel: Wiesbadenben a Harnischmacher-házzal (1932), majd a Roth testvérekkel közösen kitalált Zürich-Dolderthali lakóházegyüttessel benyitott a legnevesebb építészek klubjának ajtaján.

Az UNESCO székháza Párizsban

Számos olyan magyart tudunk felsorolni, akinek nem sikerült hazai pályán befutnia, és saját hazája helyett külföldön lett próféta. Breuer Marcell 1934-es Budapestre költözésekor vált tagjává ennek az exkluzív klubnak, ugyanis hiába nyert különféle nívós pályázatokon, hiába kapott a legmagasabb körökből ajánlást, a Bauhausban folytatott tanulmányait nem fogadták el építész végzettségnek, és a Mérnöki Kamara nem vette fel tagjai közé. Mivel itthon nem folytathatott tervezői tevékenységet, kénytelen volt páratlan tudását és tapasztalatát külföldön kamatoztatni.

Újabb angliai kitérőt követően átkelt az óceánon, hogy újra a katedrára állhasson, és építészetet tanítson a patinás Harvard Egyetemen. Régi ismerősével, Walter Gropiusszal összefogva Massachusettsben irodát alapított, megtartva a Bauhaus ismert jegyeit és az angliai favázas épületek karaktereit, melyekkel alapjaiban forgatták fel az egész Egyesült Államok családiház-építészetét. Szerette használni a környezetében fellelhető anyagokat (terméskő, fa), amiket formabontó megközelítésben üveggel, betonnal és parafával kombinált. Gropiusszal együtt rengeteg lakóházterv került ki a kezeik alól, és ők álmodták meg például az 1939-es világkiállításra készült Pennsylvania Pavilont.

Whitney Museum, New York
A Bronx campus az NYU-n, New York
Place de Fontenoy, UNESCO-székház más szögből

A második világháborút követően saját irodáját immáron New Yorkban árasztották el megbízásokkal. Mintegy hetven családi házat tervezett az elkövetkező években, plusz olyan grandiózus projektekhez adta a nevét, mint az UNESCO párizsi székháza, az IBM franciaországi kutatóközpontja, a New York-i Whitney Museum, az Amerikai Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium épülete, de részt vett lakóhelye UNESCO-épületének megtervezésében is.

Az általa megalkotott épületek többsége a mai napig használatban van a világ legkülönbözőbb pontjain, ellenben Magyarországon egy darab Breuer-tervezte épületet sem találunk.

1968-ban ugyan díszdoktorrá avatta a Műegyetem – az esemény tiszteletére természetesen hazalátogatott –, és utána fel is merült, hogy a szülővárosában szállodát tervez, ám hiába nem kért volna pénzt a munkájáért, az elképzelés soha sem valósult meg. Azért sem, mert 1973-ban súlyos szívinfarktust kapott, hosszú időre kényszerpihenőt kellett tartania. Két esztendővel később teljesen vissza is vonult az aktív munkától, 1981. július 1-jén hunyt el New Yorkban.

Tartalmas élete során mindvégig magyarnak tartotta magát, és kimondottan bántotta, amiért szülőhazájában alig-alig ismerik a munkásságát, és egy épület sem őrzi emlékét. Az elmúlt évtizedben szerencsére azért itthon is elkezdték felfedezni Breuert: 2007-ben előbb a Ludwig Múzeumba hozták el a Vitra Design Múzeum anyagából rendezett, hazai anyagokkal kiegészített teljes pályáját átfogó kiállítást, majd 2016-ban a Breuer újra itthon című tárlaton idézte fel munkásságát az Iparművészeti Múzeum, ahol többek között New York-i irodájának hatalmas méretű, gránit íróasztala is látható volt.

Ha Elvis Presleyről parkot neveztek el Budapesten, Columbo hadnagy pedig kutyájával együtt szobrot kapott a Falk Miksa utcában, talán a 20. század egyik legnagyobb hatású magyarja is megérdemelne egyszer valami hasonlót.

(Fotók: AFP, Fortepan)

Close