Már csak ez a hét ország szerepel a britek vörös beutazási listáján

Mindössze hét ország maradt hétfőtől az eddigi több mint ötven helyett a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepelnek.

A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be Angliába, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kell vonulniuk.

E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.
Hétfőtől azonban – a brit közlekedési minisztérium minapi előzetes bejelentésének megfelelően – egyszerre negyvenhét ország lekerült a vörös listáról,

amelyen így csak Kolumbia, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, Haiti, Panama, Peru és Venezuela maradt.

A vörös listáról lekerült országok között van mások mellett Afganisztán, Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Mexikó, Kuba, Georgia, Indonézia, Montenegró, Dél-Afrika és Thaiföld.

A brit kormány ugyancsak hétfőtől harminchét újabb ország oltási programját ismeri el. Ez azt jelenti, hogy azoknak az utazóknak, akik ezekben az országokban megkapták a koronavírus elleni oltás teljes dózisát, csak angliai érkezésük után kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük, indulásuk előtt nem. E harminchét ország és terület közé tartozik Brazília, India, Pakisztán, Hongkong, Dél-Afrika és Törökország.

A brit kormány egymás után oldja fel a nemzetközi utazásra a koronavírus-járvány megfékezésének céljával korábban elrendelt szigorú korlátozásokat.

A londoni külügyminisztérium a múlt héten harminckét országot levett azoknak a célállomásoknak a listájáról, amelyek felkeresését – egészen kivételes és elengedhetetlen indokoktól eltekintve – addig semmilyen céllal nem javasolta. Múlt hétfőn megszűnt a brit kormány által a külföldi országokra májusban érvénybe léptetett zöld és sárga járványkockázati besorolás is – az utóbbiba tartozott Magyarország –, és csak a vörös kategória maradt meg.

Ugyancsak múlt hétfő óta nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták, és az érkezésük előtti tíz napban nem jártak vörös kategóriás országokban.

Mindez azokra vonatkozik, akik az angliai érkezés előtt legalább tizennégy nappal az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából kapták meg mindkét adagot, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból részesültek.

Október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból Angliába utazók számára megszűnik az angliai érkezés utáni második napon elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

teszt | lista | Anglia | beutazás | karantén

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom