De vannak olyan szektorok is, ahol konkrétan 113% a drágulás.
Új adatokat közölt kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amiből látszik, hogy minden szektorban mennyire hihetetlen itthon a drágulás (aminél csak Törökországban nagyobb az infláció egész Európában).
Márciusban az ipari termelői árak átlagosan 21,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest;
a belföldi értékesítés árai 48,2, az exportértékesítéséi pedig 8,8 százalékkal nőttek éves összehasonlításban.
Az eltérő mértékű áremelkedést elsősorban az okozta, hogy az – alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő – energiaipar belföldi értékesítési árai jóval meghaladták az egy évvel korábbit, miközben az exportárai már csökkentek.
Az ipari termelői árak növekedésében az alapanyagok drágulása és a forint egy év alatt történt hihetetlen gyengülése is szerepet játszott. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,9, az exportértékesítésiek 1,3 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 1,2 százalékkal mérséklődtek – írta a KSH.
2023 márciusában az egy évvel korábbihoz képest a belföldi értékesítés árai átlagosan 48,2 százalékkal nőttek, ezen belül a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 21,2, a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) – részben a hatósági ár szabályozásának módosításai következtében – 113 százalékos volt a drágulás.
Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 61,7, a beruházási javakat gyártókban 12,1, a fogyasztási cikkeket gyártókban 30,8 százalékkal emelkedtek az árak.
Az ipari exportértékesítési árak 8,8 százalékkal nőttek, ezen belül a 90 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 12,4 százalékkal magasabbak, a 9,8 százalékos súlyú energiaiparban 18,9 százalékkal alacsonyabbak voltak az árak. 2023. január-márciusban a 2022. január-márciusihoz képest a belföldi értékesítés árai 55,1, az exportértékesítéséi 14,9 százalékkal voltak magasabbak, így az ipari termelői árak összességében 28,1 százalékkal nőttek.
(Fotók: Unsplash)
magyarország | infláció | drágulás | ár | hatósági árIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ezeken az olasz strandokon nem lesz tömeg a nyáron, nem léphetnek be akármennyien

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!