A sportautógyártó vállalat bemutatta új bútorkollekcióját, ami a márkától megszokott exkluzivitást, kényelmet és minőséget képviseli.
A Bugatti és a Luxury Living közösen fejlesztett bútorválasztékának köszönhetően a kifinomult francia stílus immáron nemcsak a garázsunkban, hanem a nappalinkban is megjelenhet. Ahogyan a Bugatti elnöke, Stephan Winkelmann fogalmazott a projekttel kapcsolatban, a két együttműködő cég a saját iparágának csúcsán helyezkedik el, mivel ugyanazokat az értékeket vallják: szaktudás, innováció és dizájn.
A kollekció darabjai természetesen a jól ismert Bugatti modellek – mint például a Chiron – esztétikáját tükrözik, mind a vonalvezetést, mind az anyaghasználatot tekintve az egzotikus sportautók jelentették az inspirációt. Azt pedig talán kevesen tudják, hogy
Carlo Bugatti, a vállalat alapítójának édesapja belsőépítész volt, a lakberendezés tehát nem áll távol a márkától.
Az új bútorcsalád központi darabja, a Cobra Chair éppenséggel az általa 1902-ben tervezett fotel némileg modernizált újragyártása, amelyből mindössze száztíz darabot készítenek az autógyár évfordulójának megfelelően.
A fotel mellett például fekvőágy, kanapé, dohányzóasztal és vázák is gazdagítják a kollekciót, amelynek elkészítéséhez kizárólag a legfinomabb anyagokat használták, mint például az autók belsejében is megjelenő bőrkárpit, különböző drágakövek és márvány. Az árukról egyelőre még nem esett szó, de abban biztosak lehetünk, hogy azt a réteget célozzák, akiknek a garázsában már ott pihen egy Bugatti, de nem elégednek meg ennyivel.
Ez is érdekelhet:
(Képek: Bugatti)
autó | nappali | garázs | bugatti chiron | luxus | fotel
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!