Kicsit többet tudhatunk meg a kultikus amerikai filmrendezőről.
Nem titok, hogy szeretjük Wes Anderson filmjeit, sajátos esztétikáját, történetmesélési stílusát, a kordnadrágokat, a diszfunkcionális családokat és a furcsa testtartású főszereplőket. Rajongásunk odáig megy, hogy nemcsak a filmjeit nézzük szívesen, hanem szívesen olvasunk is róla. Így aztán örömmel láttuk, milyen remek posztot írt a Capa Központ Wes Andersonról, és egyik korai inspirációs forrásáról, Jacques Henri Lartigue-ről.
Anderson már a legelső filmje kapcsán nyíltan elismerte, hogy Lartigue munkássága kreatív inspirációként szolgált számára. Az első, talán kevésbé ismert Rushmore (magyar címe: Okostojás, 1998) című filmjének sajtóanyagában a rendező ezt írta:
„Azt akartuk, hogy olyasmi érzés legyen, mint egy mese, azt hiszem. És meg akartuk mutatni azt, ahogyan Max [a Rushmore nevű iskola egyik diákja, a film főszereplője – G.B.] látja Rushmore-t, a helyet, amit mindennel együtt végtelenül szeret. És folyton korszakos filmeken gondolkodtam. Powell és Pressburgertől a Blimp ezredes élete és halála (1943), Az ártatlanság kora (Martin Scorsese, 1993) és a Két angol lány és a kontinens (1971) című Truffaut-film. Természetesen, a Rushmore nem egy korszakos film. De ez tűnt a megfelelő ötletnek. Úgyhogy az operatőröm, Bob Yeoman, a produkciós tervező, David Wasco és én együtt megnéztük ezeket a filmeket. És megnéztünk néhány képet Jacques Henri Lartigue-tól, aki engem Maxra emlékeztet, és ez a része lett”.
A folytatás még ennél is érdekesebb, érdemes elolvasni itt. Ráadásul még szeptember elsejéig látható egy remek Lartigue-kiállítás a Capa Központban.
