Többszörös nemzetközi díjnyertes színházi produkció érkezik Budapestre az ősszel

Az előadás az elmúlás szépségéről szól.

Különleges színházi vendégjáték érkezik ősszel a fővárosba hazánk legtöbb nemzetközi elismerést bezsebelő natúrkozmetikai márkájának jóvoltából. A Vintage Beauty, mely az elmúlt két évben több mint harminc nemzetközi díjat nyert el termékeivel, Chiléből invitálta meg a Belova-Iacobelli Társulatot, akik Chayka című előadásukat öt alkalommal adják elő a budapesti Katona József Színházban.

A Magyarországon is látható előadás 2018-ban elnyerte a legjobb színdarab és legjobb színésznő, valamint a legjobb színpadi rendezés díját Chilében. 2020-ban a legjobb monodrámának járó díjat Belgiumban kapta meg, 2022-ben pedig Lengyelországban, a Bielsko-Biala Nemzetközi Fesztiválon a kritikusok ismerték el a fesztivál nagydíjával.

A Belova-Iacobelli Társulat színdarabjában Chayka egy színésznő, aki élete alkonyán még utoljára eljátszhatja Arkagyina szerepét Csehov Sirályában. Előadás közben azonban meg-megfeledkezik szövegéről és szerepéről, a valóság és a fikció egyre inkább összekavarodik benne. Visszasodródik a múltba, ahol újra kapcsolatba kerül azzal a fiatal színésznővel, aki egykor volt, amikor egy másik szerepet játszott. Ninát. Nina a fiatal színésznő, aki valahogy mindig megtalálja a módját, hogy hogyan álljon talpra. Rajta keresztül egy másik Chayka bukkan fel, aki múlt és jelen, csalódás és remény között navigál, és aki mindennek ellenére megy tovább előre.

– „A Vintage Beauty 2020-ban ünnepelte tizedik születésnapját. Az volt a tervünk, hogy ezt az évfordulót ünnepeljük meg azzal, hogy a Chayka előadás Budapesten is látható lesz – mesél a kozmetikai cégektől szokatlan ötletről a Vintage Beauty alapítója, Szakonyi Eszter. A Covid-járvány miatt módosítottunk az eredeti elképzelésen, így csak idén szeptemberben lesz látható a darab a magyar közönség számára. Amikor Belgiumban először láttam ezt a különleges bábjátékot, az energiája annyira magával ragadott, hogy a tapsrend alatt végig folytak a könnyeim. Rögtön tudtam, hogy ezt az élményt másokkal is meg szeretném osztani. Az előadás nem az öregedésről szól, hanem az elmúlás szépségéről. A mi kozmetikai márkánkhoz pedig ez a fajta szellemiség nagyon közel áll.

Két év alatt közel harminc nemzetközi díj

A Vintage Beauty 2010-ben indult útjára, amikor Szakonyi Eszter megnyitotta első szalonját. A márka azóta komoly nemzetközi sikereket is elért. Itthon a Vintage Beauty Szépészeti Nőintézet 2014-ben a közönség, 2017-ben pedig a szakma egyöntetű szavazatával elnyerte az Év Szalonja díját.

„Az elmúlt évek globális történései egyre kontúrosabbá tették mindazt, amit bennünket embereket összeköt. A születést, az elmúlást és a kettő közötti életnek nevezett részt, annak küzdelmeivel. A Vintage Beauty missziója, hogy értéket alkosson, legyen szó kozmetikumokról, rászoruló bántalmazottakról, beteg gyerekekről, vagy mindannyiunk számára fontos célokról. A Chayka  előadással a színház nyelvén kívánja közvetíteni mindazt, amit az élet szépségéről, egyszeriségéről és az elmúlásról gondol. Ami mindannyiunk sorsát egymáshoz hasonlatossá teszi” mondja az alapító.

Egy páratlan szuggesztivitású színésznő és egy zavarba ejtően emberszerű báb rendkívüli előadását az alábbi időpontokban lehet megtekinteni a Katona József Színház Kamrájában:

  • 2022. szeptember 16., péntek Francia nyelven. Kezdés: 19:00
  • 2022. szeptember 17., szombat Spanyol nyelven. Kezdés: 18:00
  • 2022. szeptember 17., szombat Francia nyelven. Kezdés: 20:00
  • 2022. szeptember 18., vasárnap Francia nyelven. Kezdés: 18:00
  • 2022. szeptember 18., vasárnap Spanyol nyelven. Kezdés: 20:00

A jegyértékesítés már elkezdődött.

(Fotók: Bodnár Zsófi, Estelle Valente)

katona józsef színház | színház | ajánló | elmúlás | program

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom