Régi indusztriális épületből lett egy művészpár otthona ez a ház

Az otthonukkal együtt kirakatba teszik a művészetüket is.

Finoman szólva nem az introvetráltak fellegvára, minden más szempontból viszont mesés ez a chicagói otthon, amelyet egy 1920-as években épült ipari épületből alakítottak át. A kétemeletes ház teljes lepusztultságban várta az Irving Parkban, hogy újra élet költözzön belé, ami Carlo Parente építésznek hála pazarul meg is történt.

A házban két művész, Nick Cave (nem, nem az a Nick Cave) és Bob Faust lakik és alkot. Az otthon igazából olyan, mint egy utcai bolt: konkrétan egy kortárs galériába és műhelybe léphetnek a házba látogatók. Az építésszel közösen úgy alakították ki a tereket, hogy az otthon egyszerre lehessen kiállítások, események és workshopok helyszíne, de a hátsó traktusokban azért maradjon meg a lakók privát szférája is.

Az otthonból annyira természetesen árad a művészet, a művészettel karöltve élt élet, hogy már a képek alapján is egészen inspiráló a ház;

valahogy így kell élni, hogy amit szeretünk és szenvedéllyel művelünk, az ennyire harmonikusan öleljen körül minket.

Eklektikus, modern, vibráló és kreatív otthon az eredmény, és habár a művészetben lehet, hogy kissé más az ízlésünk, összességében fantasztikus otthon ez, minden sarkában valamilyen üdítő meglepetéssel.

(Fotók: Michelle Litvin)

művészet | renoválás | építészet | amerika | nick cave

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom