Menjünk egy kört egy ikonikus alkotó rémálmaiban!
„Lynch szürreális képeinek alapja a fotómontázs, a portrék és a reprodukciók újraértelmezése. Ezekből olyan térbeli-időbeli dimenziók születnek, melyek egy olyan univerzummá állnak össze, amelyet a mester filmjeiből már jól ismerünk. A Small Stories / Kis történetek egy valóságon túli pszichedelikus utazás az érzelem, a humor, a játékosság és a nyugtalanság világában, miközben egyaránt feltárja az emlékeket, és a sebeket. Filmes munkáihoz hasonlóan képein az álom dominál, poétikájának alapvető ereje a tudattalan és a valóság közötti összefonódás”.
Az a gyanúm, hogy mint minden kiállításajánló, ez is inkább a szakmának szól és nem az egyszerű közönségnek, azaz a kurátorok ilyenkor inkább valami elvont sztenderdnek akarnak megfelelni, és nem a hétköznapi művészetrajongókat akarják megfogni blikkfangos, behúzó szövegekkel. Na sebaj.
A jó hír, hogy maga a kiállítása szerencsére nem ennyire elvont és magas, sőt, rögtön egy olyan geggel indít, amit minden Twin Peaks-rajongó értékelni fog. Az ember ugyanis vörös bársonyfüggönyök mögött a Barlangban találja magát, vagyis rögtön átléphet egy másik dimenzióba.
Itt azonban nem a Barlangba léptünk át, hanem David Lynch fejébe, konkrétan a tudatalatti és a kreatív gondolkodást végző agyterületek metszéspontjába. Bizarr aktus, annak minden zavarba ejtő intimitásával.
És itt meg is válaszoltuk a kérdést, mert pontosan ez az – a Lynch fejébe történő behatolás –, amiért érdemes megnézni ezeket az egyébként elképesztően nyugtalanító és kellemetlen érzéseket keltő montázsokat.
Török Ferencnek a Radírfej jutott eszébe a kiállítás megnyitóján, nekem a Twin Peaks legújabb évada, annak is a nyolcadik, teljes agyleolvadást generáló, arthouse horror epizódja.
A kiállítás körüli hájp azt bizonyítja, hogy 1.) a szervezők jól döntöttek, amikor Lynch fotóit idehozták, 2.) Lynchnek itthon is masszív tábora van. Mindkettőnek nagyon örülünk.
A Small stories/Kis történetek június 2-ig látható a Műcsarnokban.
Ez is érdekelhet:
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!