A funkcionalitás és az esztétika egymásra találása

Elkészültek a Magyar Divat & Dizájn Ügynökség támogatottjainak szériaérett alkotásai.

2020 tavaszán indult el az első Design Lab inkubációs program, melynek keretében hét gyártó-tervező páros kapott támogatást álmaik termékfejlesztési ötletének megvalósításához a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével. Több mint negyven különleges és nemzetközi színvonalú termék született, a porcelánmázzal borított lámpakollekciótól az otthon kényelmét biztosító irodai bútorcsaládon át az intelligens kutyaházig, melyek hiánypótló termékként jelenhettek meg hazai és nemzetközi piacon.

A Design Lab lényege és egyben legerősebb tulajdonsága is az, hogy lehetőséget teremt a gyártó és tervező közötti együttműködésre. A program révén innovatív, versenyképes és szériaérett dizájntermékek jöhetnek létre – utóbbi kiemelten fontos, hiszen ez képes igazi stabilitást nyújtani a vállalkozásoknak.

Az első program keretében megvalósult eredményes társulások és kiváló termékek bebizonyították, hogy az iparági szereplőknek érdemes nyitniuk a közös munkára.

Például a Design Lab kapcsolatteremtést elősegítő online eseményét, a Speed Datinget követően nemcsak a támogatást nyert párosok között folytatódtak az egyeztetések, hanem a pályázattól függetlenül is számos tárgyalás elindult. Emellett a beérkezett pályázatok rekordszáma is jól mutatja, hogy a gyártók felismerték a friss gondolkodású, fiatal tervezőkkel való kollaborációkban rejlő lehetőségeket.

Az Árkossy Bútor Kft. és Horváth Máté együttműködésének köszönhetően létrejött Loop bútorcsalád tizenkét különböző funkciójú, formatervezési szempontból egyedülálló, innovatív termékből áll. A tervezés során fontos szempont volt számukra a fenntarthatóság, többek között újrahasznosított, valamint hulladékanyagokat is felhasználtak a különlegesen íves bútorkollekció legyártásánál.

Az Árkossy Bútor Kft. x Horváth Máté

A Varkoly Fiai Kft. és Horváth Máté a Match moduláris ülőgarnitúra-családot alkották meg, amelynek egyik különlegessége a kárpitozáshoz alkalmazott PET-palackokból készült szövet és a párnák töltőanyaga, amely a gyártás során keletkezett habhulladékból állt össze.

Varkoly Fiai x Horváth Máté

A Micro-Licht Világítástechnikai Stúdió Leits Miklóssal működött együtt a Hommage lámpacsalád megalkotásánál: a termékfejlesztés során olyan különleges elemeket használtak, mint az egyedi fényvető korong és a porcelánmáz a lámpák felületén, melyet iparművész bevonásával készítettek el.

Micro-Licht Világítástechnikai Stúdió x Leits Miklós

A Rotte Kft. és Kele Sára a Tangens Office Home irodabútor-család fejlesztésén dolgozott, közös munkájuk révén tizenöt különböző, modulárisan összerakható, légies irodabútort alkottak. Az ölelés élményét nyújtó bútorok az otthonokban kialakított home office környezeti komfortját hordozzák.

Rotte Kft. x Kele Sára

A Balaton Bútor Kft. Lakos Dániel tervezővel valósította meg a Tiles széket, amely egy teljesen új karakterű, síkokból és poligonokból építkező formaalkotáson alapul. Az ergonómiailag tökéletes szék alkotói tavaly Formatervezési Díjat is nyertek előző közös termékükkel.

Balaton Bútor Kft. x Lakos Dániel

A Tilia 2002 Bt. és Ulmann István olyan intelligens kutyaházat alkottak, amely funkcionális, esztétikus és önfenntartó is egyben. A létrehozott termék a Pet Flat nevet viseli, innovációs értéke pedig vitathatatlan, hiszen a házat többek között napelemmel, külső és belső kamerával, valamint rejtett világítással látták el.

Tilia 2002 Bt. x Ulmann István

A Position Collective által tervezett és az Úri Lux Kft. által megvalósított Berri lámpacsaládhoz a hóbogyó növény adta az inspirációt. A lámpacsalád különlegességét az egyedi, faformára hasonlító kialakítás, valamint a szájjal fújt üvegbúrák adják, melyet hazánk egyik utolsó üvegmanufaktúrájában állítanak elő.

Position Collective x Úri Lux Kft.

"Számos kreatív magyar formatervezővel és nagy tapasztalattal rendelkező gyártóval büszkélkedhet Magyarország, így tudtuk, hogyha összeállnak, világszínvonalú alkotásokat hozhatnak létre. Így is lett – mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetője.

– Örömmel tapasztaltuk, hogy a megvalósítás során egyre nagyobb szerepet kapott a fenntarthatóság.

A párosok újrahasznosított textilanyagokat használtak, és kiemelten figyeltek a környezetvédelmi szempontokra is. Az elkészült termékeket látva bátran kijelenthetjük, hogy hazai és nemzetközi kiállításokon egyaránt megállják a helyüket, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy – amennyiben a vírushelyzet is engedi – minél több eseményen, valamint dizájnplatformon megjelenhessenek ezek a kiváló alkotások, ezzel is biztosítva számukra a nemzetközi exportot és a széles körű láthatóságot."

(A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt az MDDÜ.)

MDDÜ | design lab | hfda

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom