Close
Már nem “csak” hatvanezer pedagógus szüntette be a munkát hétfőn: az egészségügyi szakszervezet is bérkövetelő tüntetéssorozatba kezdett Romániában

Már nem “csak” hatvanezer pedagógus szüntette be a munkát hétfőn: az egészségügyi szakszervezet is bérkövetelő tüntetéssorozatba kezdett Romániában

Romániában a Sanitas egyészségügyi szakszervezet is magasabb bérekért tüntet, és általános sztrájkot helyezett kilátásba.

Romániában a több mint százezer egészségügyi dolgozó érdekeit képviselő Sanitas szakszervezet újabb bérkövetelő tüntetéssorozatba kezdett kedden, és június közepére általános munkabeszüntetést helyezett kilátásba, miközben az országban második napja tart a közoktatási szakszervezetek által meghirdetett általános sztrájk.

A Sanitas 150 képviselője jelképes sztrájkőrségbe állt az egészségügyi minisztérium épülete elé, azzal vádolva a kormányt, hogy nem tartotta be ígéretét, miszerint a közszférára év végéig hirdetett létszámstop nem terjed majd ki az egészségügyre és szociális ellátásra, ugyanakkor azt állították, hogy a februári tüntetések nyomán született, a bérek inflációkövető kiigazítására vonatkozó kormányzati ígéretek sem teljesültek.

Az Agerpres hírügynökség által idézett Viorel Husanu szakszervezeti elnök szerint elsősorban a hatályos bértörvény által előírt, rendre elnapolt béremelések folyósítását követelik, továbbá tiltakoznak az ellen, hogy a kormány takarékossági intézkedései miatt veszélybe került az üdülési utalványok finanszírozása. A Sanitas június 8-án kétórás figyelmeztető sztrájkot, június 15-ére pedig általános sztrájkot helyezett kilátásba a romániai egészségügyi rendszerben.

De nem csak nekik van elegük: általános sztrájkot hirdetett Romániában a három legnagyobb tanügyi szakszervezet hétfőn, miután nem tudott megegyezni a kormánnyal a több mint 300 ezer embert foglalkoztató ágazat számára követelt béremelésekről. Az érdekképviseletek szerint mintegy 150 ezer pedagógus és az iskolai kisegítő személyzet 60-70 ezer tagja szüntette be meghatározatlan időre a munkát.

(Nyitókép: Unsplash)

tüntetés | sztrájk | románia | bérkövetelés | egészségügy

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Drónok csapódtak az M3-as autópályára, lezárták a szakaszt a nyomozók

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram