Több mint nyolcvan magyar és külföldi alkotóval jön az Ékszerek Éjszakája Budapesten

Mintegy harminc helyszínen több mint nyolcvan magyar és külföldi alkotó kortárs ékszereit láthatják az érdeklődők szeptember 14. és 20. között az Ékszerek Éjszakája Budapest rendezvénysorozaton. Jelszó: Nulla Negatív!

Ismét kortárs ékszerkiállításokat rendeznek Budapest belvárosában, ahol a magyar alkotók önálló vagy csoportos kiállításokon mutatják be legújabb munkáikat. A magyar ékszerművesek alkotásai mellett az évente meghirdetett nemzetközi ékszerpályázatból összeállt anyagot is kiállításon mutatják be, a megnyitó szeptember 18-án lesz a Hybridart Space Galériában.

Az idei nemzetközi pályázati felhívás hívószava a Nulla Negatív/ Zero Negative volt. A pályamunkákat független szakmai zsűri bírálta, köztük Lin Cheung ékszertervező művész, a londoni Central Saint Martins egyetemi tanára; Leo Caballero, a barcelonai székhelyű Klimt02 kortárs ékszergaléria társalapítója, valamint Vági Flóra nemzetközileg elismert magyar ékszertervező.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több díjat kiosztanak: a Spengler Katalin műgyűjtői díjat, az Athens Jewelry Week díját, az Autor-díjat, és idén először a százezer forinttal járó Mentor-díjat is átadják. Az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői ebben az évben nagy hangsúlyt fektetnek az aktív online jelenlétre: a lehető legtöbb eseményt a saját közösségi oldalaikon közvetítik.

A szakmai beszámoló is a virtuális térben zajlik, a nemzetközi pályázat zsűritagjai, Lin Cheung és Leo Caballero online tartanak harmincperces prezentációt szakmai munkásságukról, így minden érdeklődő biztonságos körülmények között, saját otthonában követheti nyomon a neves szakemberek előadását.

Ez is érdekelhet:

Most először nyílik kiállítás a kijárási korlátozások óta a Ludwig Múzeumban

Az Egyensúlyban / Keeping the Balance című, szeptember negyedikén nyílt kiállítás keretében mintegy hatvan művet mutatnak be.

(Forrás: MTI, fotók: Ékszerek Éjszakája hivatalos

kultúra | ékszerek éjszakája | budapest | jewelry | kiállítás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom