Close
Elképzelhetetlen, mi folyik egy szuperjacht fedélzetén egy magánséf szerint

Elképzelhetetlen, mi folyik egy szuperjacht fedélzetén egy magánséf szerint

Egy brit séf öt évet dolgozott jachtokon, többek között a katari királyi dinasztia és a Murdoch család hajóin.

Harriet Mansell a Fine Dining Lovers magazinnak adott egy nagyobb interjút, amelyben új étterme megnyitása mellett beszélt arról az öt évről is, amit szuperjachtok fedélzetén töltött. Az időszak alatt számtalan „őrületes” dolgot tapasztalt meg, olyasmit, ami egyszerű átlagemberek számára elképzelhetetlen.

“Voltak vendégek, akik milliméterre pontosan megmondták, mekkorára legyen felvágva a zöldség. Minden pillanatban készen kellett állni bármilyen kérésre.”

Mansell tavaly nyitotta meg saját, apró éttermét a tengerparti Lyme Regisben, Dél-Angliában

A fedélzeti konyhának megvoltak a maga sajátosságai: az alapanyagokat külön ügynökök szerezték be, és kikötőkben vitték fel a hajóra, vagy a séfek vásároltak be az adott kikötő piacain és boltjaiban. De az is előfordult, hogy magánrepülővel érkezett egy-egy különlegesebb hozzávaló.

“Emlékszem, amikor először megtudtam, mennyibe kerül megtankolni egy ilyen hajót. 150 ezer euró. És elég gyakran tankoltunk.”

A jachttulajdonosoknak rendszerint a szeme sem rebben ilyenkor, a pénz nem lehet akadály.

A katari királyi család egyik jachtja, az Al Mirqab

A több mint ötvenmillió forintos tankolások mellett történtek igazán hajmeresztő dolgok is: Mansell szerint egy vendég azt állította, hogy a kutyája csak nagyon drága japán marhát, wagyut eszik, a legmeredekebb kérés pedig az volt, hogy három óra alatt készítsenek el egy teljes kínai menüsort. Mindezek ellenére Mansell szerint a munkaadói a legtöbb esetben egyszerű ételeket kértek. A fine dining menüsorok rendszerint akkor kerültek az asztalra, ha fel kellett vágni vendégek vagy a közösségi média követői előtt.

Jachtkikötő Monacóban

“Amikor elkezdtem dolgozni ezeknek az embereknek, azt gondoltam, hogy folyamatosan nagyon flancos ételeket kell majd készítenem nekik, de ezek számukra nem számítanak különlegesnek, hiszen a mindennapjaik részét képezik. Sokan egyszerűen csak salátákat esznek.”

Míg korábban évi 21 ezer euróért – mintegy évi 7,5 millió forintért – dolgozott Michelin-csillagos éttermekben, a hajókon ennek a többszörösét kereste meg. „A legutolsó munkahelyemen havi 7500 eurót (2,7 millió Ft) kerestem, és mellé jött még heti ezer euró borravaló. A legjobb jattot egy háromnapos munka után kaptam, az 3500 euró (1,2 millió forint) volt.”

Harriet Mansell

Mansell szerint a hajókon végzett munka nagyon rendszerezett és alkalmazkodóképes séffé tette, ami nagyon hasznos, ha egy olyan kicsit étteremben dolgozik, mint az októberben, a dél-angliai Lyme Regisben megnyitott Robin Wylde. „Ha az ember szárazföldön van, minden egyszerűbb. A padló nem mozog, semmi sem esik az ember fejére, és az alapanyagokat sokkal könnyebb beszerezni. Ráadásul egy jachton az ember mindig ugyanazokkal van összezárva, nagyon sokat dolgozik, és a nap 24 órájában a megrendelők rendelkezésére kell állnia.”

Jelenleg a szárazföldi lét sem fenékig tejfel, Angliában ugyanis szigorú karanténrendeletek vannak érvényben. Mansell saját zsebből fizeti az alkalmazottait, hogy senkit se kelljen elküldenie. Miközben itthon az éttermek és bárok zárva tartanak minimum március elejéig, addig Lengyelországban fokozatos nyitásra készülnek, a részlegesen megnyitott Olaszországban pedig rekordbevételeket könyveltek el az éttermek az első “szabad” hétvégén.

FOLYTASD EZZEL
Nyolc étkezési szokás, amit érdemes az olaszoktól átvennünk
Ezekkel a medvehagymás ételekkel hangolódj a tavaszra!
Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom