Ennyire drágák a balatoni nyaralók a görögországi és horvátországi társaikhoz képest

Az elmúlt időszakban jelentősen megnőttek a magyarországi ingatlanárak, a pandémia pedig csak rátett minderre egy lapáttal.

A hullám lassan elérte a Balatont is, ahol hatalmas árak fogadják azokat, akik nyaralót vennének a magyar tenger partján. Egyes szakértők szerint ez a tendencia nem fog megváltozni a közeljövőben, így az árak növekedése vélhetően kitart még egy darabig.

A Pénzcentrum értesülései szerint 1,8 millió forint az átlagos négyzetméterár Tihanyban, Balatonföldváron valamivel alacsonyabb, 1,4 milliós. Zamárdiban, Alsóörsön, Balatonkarattyán és Balatonfüreden pénztárcabarátabb, de még jóval 1 millió fölötti.

A Halkidiki-félszigetben található Kalamitsi-öböl

Ehhez képest a Halkidikí-félszigeten egy 70 négyzetméteres tengerparti házhoz lehet hozzájutni 170 ezer euróért, azaz 914 ezer forintos négyzetméterárral számolhatunk. Kicsit távolabb a tengertől, de tengerparti kilátással 557 ezer forintos négyzetméterárért vehetünk magunknak apartmant,

Horvátországban pedig egy trogiri, tengerpartra néző lakásért 868 ezer forintos négyzetméterárat kell fizetnünk.

A szintén dalmáciai Omisban 41 millió forintért vehetünk egy 31 négyzetméteres apartmant, amelynek saját medencéje is van – az ingatlan négyzetméterára közelít ahhoz, amit jelenleg Tihanyban tapasztalhatunk.

A dalmáciai Trogir

Benedikt Károly, a Duna House marketing és PR vezetője a Pénzcentrumnak elmondta, hogy általánosságban véve

a horvátországi ingatlanállomány a hazai árakkal azonos szinten mozog, Görögország pedig egy kicsit olcsóbbnak számít, de nincsenek óriási különbségek.

A balatoni ingatlanárak villámgyors emelkedésének több oka is van: az általános ingatlanár-növekedés, a pandémia közvetett hatása (kevesebbet utazhattunk külföldre, így a belföldi nyaralás lehetősége felértékelődött), előbbinek a következménye pedig az, hogy a befektetők is egyre inkább elkezdtek a magyar tenger felé kacsingatni.

Témába vág:

Olyan bérletidíj-drágulás jött Budapesten, amire még a szakértők sem számítottak

Ismét csúcsot döntöttek a fővárosi bérleti díjak, aminek nem biztos, hogy mindenki örül. 

(Forrás: Pénzcentrum, 24.hu)

nyaraló | Omis | dalmácia | Horvátország | görögország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom