Close
Ezért nem hiszek többet a könyvborítóknak

Ezért nem hiszek többet a könyvborítóknak

A sokadik lelombozó könyv után már meggondolja az ember, higgyen-e a színes-szagos csomagolásnak.

Nagyon szeretek olvasni. Középső csoportos óvodás, egészen pontosan négyéves voltam, amikor hirtelen hétről hétre, egyik hónapról a másikra szépen elkezdtem kerekíteni a betűket, aztán összerakni a szavakat és a mondatokat. Onnantól kezdve nem volt megállás. Először a mesekönyvek világa varázsolt el – például a Pöttyös Panni –, aztán jöttek az ismeretterjesztő könyvsorozatok – mint mondjuk a Mi micsoda címet viselő kötetek –, majd a tiniregények – élen a Harry Potter-regényfolyammal –, és lassan elértem a kortárs magyar és nemzetközi irodalomig is, és akkor a pszichológiai művekről még nem is beszéltem.

Amikor fiatal felnőttként végre esélyem volt komolyabb irodalmi darabokat is a kezembe venni, annyira megörültem, hogy szinte minden héten a könyvkiadók és könyvesboltok ajánlatait bújtam, és úgy éreztem, lemaradok valamiről, ha azonnal nem veszem meg az aktuálisan sikerlistás könyveket. A budapesti könyvfesztiválokon is mindig kötelező jelleggel vettem részt – magam felé támasztottam azt az elvárást, hogy aki igazán szeret olvasni, az ilyen rendezvényeken mindig jelen van, és az a minimum, hogy összegyűjt pár írói aláírást meg egy zsáknyi könyvet.

Aztán telt-múlt az idő, és egyszer csak sokkal kevesebb időm maradt a könyvekre, mint azt valaha is gondoltam volna. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy ne olvassak ki két-három nap alatt egy több száz oldalas kötetet, aztán egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy csak gyűltek az olvasnivalók a polcaimon, de ezek az elolvasandók listájáról egyre nehezebben kerültek át az elolvasottakéra.

Ennek ellenére, mint az őrült vettem meg az aktuálisan menő hazai és nemzetközi írók könyveit – sokszor az sem számított, hogy ki mit mondott róla.

Igazság szerint meg sem vártam, hogy bármit is mondjanak róla, hiszen legkésőbb a megjelenés másnapján már rohantam is az új szerzeményemért a könyvesboltba.

Több száz elolvasott kötet után csakhamar rájöttem, hogy sajnos a könyvipart övező marketingláz és a gyakran előforduló tendencia, hogy abban az esetben is menőnek kiáltsunk ki egy több kötetes írót, ha annak csak az első könyve volt tényleg zseniális, a rákövetkezők viszont felejthetők, önbecsapáshoz és az olvasás lassankénti elcséplődéséhez vezethet.

Két, három vagy négy évvel ezelőtt még nem nagyon voltak olyan influenszerek, akik arra buzdították volna a fiatalokat vagy a könyvektől nagyobb távolságot tartó embereket, hogy többet olvassanak, arról pedig szintén lényegesen kevesebbet lehetett hallani, hogy mit érdemes levennünk a könyvesboltok polcairól. Szerencsére ez mára változott, még mindig gyakran találkozom viszont azzal a jelenséggel, hogy egy-egy műnek nagyobb a füstje, mint a lángja.

Ha az elmúlt évek során valamit megtanultam a könyvekkel kapcsolatban, az biztosan az, hogy már nem éri meg borító és körítés alapján olvasnivalót választani. A legtöbb esetben ezek épphogy egy kevésbé tartalmas vagy izgalmas írást rejtenek, olyanokat, amelyeket nem úgy veszünk meg, hogy beleolvasunk és máris rabul ejtett. Ha viszont egy színes-szagos, vizuálisan megkapó borítót látunk, még annak ellenére is, hogy az első néhány mondat nem nyerte el a tetszésünket, adunk a versenyzőnek egy esélyt, végülis jelentéktelen borítóval rendelkező bestsellerek nem sűrűn születnek. (Azért akadnak.)

Amíg – megjegyzem, valamiért teljesen naívan – ezt a gondolatmenetet követtem, olyan gyorsasággal gyűltek otthon a megkezdett és félbehagyott könyvek, hogy néhány hónap alatt egy fél könyvtárat össze tudtam volna szedni belőlük. Sokat elolvastam csak becsületből, mert mindig az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy ha más nem, majd a könyv végére kibontakozik a történet, és átélhetem a katartikus érzést, amire annyira vágyom minden alkalommal, amikor neki kezdek egy sztorinak.

A sok rossz tapasztalat miatt kénytelen voltam felállítani egy szabályrendszert – kis túlzással –, amit most már minden alkalommal követek, ha könyvvásárlásra adom a fejem. A módszereim eddig beváltak, már szinte sosem botlok bele számomra olvashatatlannak ítélt olvasmányba.

Az első és legfontosabb, hogy semmit sem veszek meg azelőtt, hogy bele ne olvastam volna. És itt nem csak pár sorra gondolok.

Én bizony képes vagyok a boltban leülni – vagy leállni – egy könyvvel tíz-tizenöt percre, hogy el tudjam dönteni, biztosan belekerülök-e a szöveg sodrásába. Szerintem ez ennyi idő alatt már kideríthető. Régen úgy gondoltam, nagyon ciki elidőzni egy-egy kötet fölött, bár ez valószínűleg annak is köszönhető volt, hogy néhányszor belefutottam olyan eladóba, aki úgy gondolkodott, hogy a boltok nem könyvtárak, itt vásárolni kell, és nem pedig olvasgatni a műveket. Szerencsére ma már ez a ritkább, ahol pedig foteleket is látok, ott tényleg teljesen nyugodtan elhelyezkedem a kiszemelt irományokkal az ölemben.

Ezenkívül, ha épp nem vagyok olvasmány híján, és nem érzem azt, hogy azonnal könyvet kell szereznem, miután beleolvastam, otthon rákeresek a neten, találok-e róla kritikákat akár hazai, akár külföldi oldalon. Ha igen, ráadásul többet is, próbálom összevetni az észrevételeket, és eldönteni, én vajon a dicsérő oldalon állnék-e, vagy épp az ellenkezőn. Ezután már csak az van hátra, hogy a körülöttem lévő kis könyves közösségeknél is körbenézek, hátha még több véleményt találok.

Amit semmiképp sem teszek, az a borító alapján választás, mert ez a legnagyobb csalás. Itt gondolok az elejére, a hátuljára és a belsejére is, mert nemcsak a vizualitás lehet megtévesztő, hanem akár a rövid ajánló sorok is.

Szerintem a mai világban a lehető legnagyobb hiba borító alapján választani – az irodalom igenis komoly dolog, és legalább akkora körültekintést igényel egy jó könyv megvásárlása, mint mondjuk az életterünk berendezésének megtervezése. Ha igazán jó kötetekbe ruházunk be, életünk végéig velünk lehetnek a polcon ezek a kezdetben még friss, nyomdaillatú, később avítt, régiségboltokat idéző aromájú, írott csodák.

A kaland folytatódik

Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.

Close