Új céljaid vannak? Ő az, aki segít neked elérni őket

Mit tud egy transzformatív coach? Mi a szerepe? Hogyan működik, és mit kapsz, ha felkeresel egyet? Farkas Flórával beszélgettünk a coaching lényegéről.

Farkas Flóra transzformatív coach, és hogy ez mit is jelent pontosan, azt a vele készült interjúban pontosan kifejti. Ezt az információt nem osztjuk meg előre, azt viszont igen, hogy Flóra a következő hetekben háromrészes minisorozattal jelentkezik a Roadsteren, ennek a bevezetője a vele készült beszélgetés, amelynek középpontjában a szakmája áll.

– A honlapodon található definíció szerint transzformatív coach vagy. Mit takar pontosan ez a kifejezés?

– Hogy megóvjam az olvasókat a száraz szakzsargontól, inkább kölcsön venném Michael Neill elméletét az élet két dimenziójáról, ugyanis ezen keresztül remekül szemléltethetem a választ. Michael – aki maga is transzformatív coach és író – egyik könyvében az élet két dimenzióját különíti el: a horizontálisat és a vertikálisat.

Az élet horizontális dimenziója az a távolság, amelyet születésünktől halálunk napjáig megteszünk. A vertikális dimenzió pedig a kapcsolatunkat reprezentálja ezzel az utazással.

Vegyünk egy átlagos srácot, hívjuk Bobnak az egyszerűség kedvéért. Bob normális életet él, dolgozik, mondjuk könyvelőként, felesége és gyerekei vannak, próbál egyről a kettőre jutni, miközben gondterhelten lavírozik a munka és a magánélet ingatag mérlegén. Bob a horizontális síkon éli mindennapjait, ahol a fő célja – ahogyan mindenkié ezen a síkon –, hogy javítsa az élet megtapasztalásának minőségét azáltal, hogy folyamatosan próbálja megváltoztatni a körülményeit. Ezért emberünk előléptetésért teper minden nap, ami majd több pénzt hoz a házhoz, hogy új autót, nyaralást, teniszbérletet, vagy bármi mást vehessen rajta. Egyre növekvő igényei azonban kielégíthetetlenek, így állandó frusztráltság és stressz jellemzi Bob napjait. Megfogalmazódik benne a gondolat, hogy változtatni kéne valamin, ezért elmegy egy coach-hoz.

A coaching hagyományos ágazatai a horizontális síkon tevékenykednek, vagyis a körülmények megváltoztatásában segítik az ügyfelet. Attól függően, hogy Bob számára mi a vágyott állapot – új munkahely, szebb ház, stresszmentes élet stb. – kitűznek egy célt, amelyért aztán közösen dolgoznak. Emberünk körülményei a folyamat végére megváltoznak, például új munkahelyet talál, ahol kevesebb stressz éri, és boldogan éli tovább az életét. Tehát a folyamat sikeres volt, mindenki örül.

Ugyanakkor csak a körülmények változtak, Bob nem. Gondolatai, hozzáállása, mentalitása, a világról és önmagáról alkotott képe ugyanaz maradt. Mivel az élet megtapasztalásának minőségét a gondolataink határozzák meg – erről bővebben egy későbbi cikkemben írok majd –, ezért emberünknek rövidesen ugyanolyan problémákkal kell majd szembenéznie, mint azelőtt.

A transzformatív coach ezzel szemben az élet vertikális dimenzióján, vagyis a körülményeinkkel való viszonyunkon dolgozik. Célja Bob hiedelmeinek, a világról és önmagáról alkotott képének a megkérdőjelezése. Mély beszélgetések által olyan új perspektívát mutat az ügyfélnek, amelyből az élet, és vele együtt a körülmények egy teljesen új oldalát fedezheti fel. Bob olyan felismerésekre és tisztánlátásra tehet szert, amelynek köszönhetően megérti, mi zajlik valójában az emberi tapasztalások mögött, amely megváltoztatja a gondolkodásmódját, és a körülményekhez való hozzáállását. Ez az átalakulás végső szintje, a transzformáció. A belülről kifelé történő változás.

– Mi volt az, ami erre a pályára terelt?

– Egy betegség. Az első nyugtalanító leleteket körülbelül öt éve kaptam, ám akkor még csak legyintettek rá az orvosok, mondván, hogy semmi komoly, nincs teendőm a dologgal. 2018-ban már műtétet javasoltak, mert „rákmegelőző állapotom” volt, 2019-re pedig a helyzet ennél is súlyosabb lett. Mindig hittem benne, hogy a betegség csupán a szervezetünk vészjelzése, amely fel akarja hívni a figyelmünket, hogy rossz úton járunk. A műtéttel csupán elnyomjuk ezt a jelzést, a valós problémát viszont nem oldjuk meg. Ezért nemet mondtam a műtétre, és alternatív lehetőségek után néztem. Egy barátnőm tanácsára elmentem egy nőgyógyászhoz, aki korábban pszichológusként praktizált, és nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy felvilágosítsa a betegeit a tünetek lelki hátteréről. Bár ő is egyértelműen a műtétet javasolta, felhívta rá a figyelmemet, hogy ha nem kezdek el foglalkozni a dolog lelki hátterével, biztos, hogy vissza fog térni a probléma.

Szóval ez volt az, ami rávett, hogy elkezdjek önmagam mélyére ásni, hogy megkeressem a betegségem eredőjét. És amit találtam, az sokkal több volt ennél. Az önismeretnek és önfejlesztésnek hála, az életet egy új szinten kezdtem megtapasztalni. Megláttam az összefüggéseket az életem apró területei között, rájöttem, mi vezetett odáig, ahol akkor voltam, és legfőképpen:

ki is vagyok én, és hol a helyem ebben a világban?

Az egész életem átalakult, mintha egyszerre fekete-fehérből kiszínesedett volna a kép, és amit addig fontosnak tartottam az életben, már jelentéktelennek tűntek.

Új értékek kerültek előtérbe, és bár akkor még fogalmam sem volt róla, hogyan fogom megvalósítani, tudtam, hogy az egyetlen, amivel ezentúl foglalkozni szeretnék, az mások segítése. Ma már tudom, hogy minden, amin keresztül kellett mennem, csak egy-egy építőeleme volt az idáig vezető útnak. Annak pedig, aki ezek után még aggódna, elárulom: végül sikerült műtét nélkül meggyógyulnom, és hála a betegségnek, ma boldogabb és teljesebb életet élhetek, mint valaha.

– Rendszerint milyen problémákkal keresnek meg? Nyilván minden eset más és más, de mégis, hogyan néz ki nálad egy átlagos kapcsolat egy klienssel?

– Így igaz, minden eset más és más, ugyanakkor mégis van bennük valami közös. Drága mentorom mondta – akinek máig végtelenül hálás vagyok –, hogy mindig olyan ügyfelek fognak megtalálni, akik hasonló dolgokon mennek keresztül, mint amilyenben én is voltam valaha. És valóban. Nem túlzok, amikor azt mondom, minden kliensem problémája szívügyem, hiszen annyira tudok velük azonosulni. Bár a képzésen ennek az ellenkezőjét tanítják, én mégis mélyen hiszek benne, hogy azokban a helyzetekben tudok a leghatékonyabban segíteni, amelyeket én is átéltem.

És persze ez nem kritérium a közös munkához, mindig lélekmelengető, amikor felfedezem ezeket a párhuzamokat.

Hiszek abban is, hogy akkor tudunk boldogságot találni az életünkben, ha az rímel az alapértékeinkre. Így a számomra fontos értékeket, mint a mások segítése – ami maga a munkám –, az egyenlőséget, biztonságot, elfogadást a szakmai tevékenységemben is képviselem. Nem jöhet létre optimális eredmény, ha az ügyfél-segítő kapcsolatában hierarchia uralkodik, hiányzik a biztonságos légkör, a kémia vagy az elfogadás.

– Hány alkalommal mennek hozzád, mennyi idő kell eredmény eléréséhez?

– Ez teljesen változó, és sok tényezőtől függ. Úgy szoktam fogalmazni, hogy addig kísérem az ügyfelet a változás útján, amíg arra igényt tartanak. Ahogyan azt már fent tisztáztunk, a folyamat nem a körülmények horizontális síkján zajlik, helyette mélységekben dolgozunk, felismerések által.

Van, akinél egy-egy felismerés már az első alkalom után megszületik, és elindul a változás. Vannak, akiknek ehhez több időre van szükségük. Az együttműködés minimális hossza három hónap, azonban igény szerint hosszabbítható. Gyakran előfordul, hogy bár az új látásmódnak köszönhetően az ügyfél problémája megoldódik, mégis szeretné folytatni a közös munkát, mert kíváncsi, milyen további eredményeket érhet el a közös munka által. Az ember ugyanis, amikor részt vesz egy ilyen folyamatban, olyan, mintha gyorsítósávra lépne. A dolgok elkezdenek összeállni, különös véletlenek történnek, amelyek furcsa módon a javunkat szolgálják, és megtapasztalhatjuk a valódi emberi potenciált. Erről nehéz lemondani, az együttműködést azonban egy évben maximalizáljuk, mivel ezután függőség alakulhat ki az ügyfélben.

– Ugyan a most induló mini sorozatodban bővebben is szó lesz a járvány okozta mentális stresszről, de kicsit beszéljünk róla most is. Látsz-e a pandémia miatt valamiféle változást az emberek mentális egészségét illetően, illetve szerinted hogyan terhel meg bennünket ez a már több mint egy esztendeje tartó helyzet?

– Ez az év olyan változásokat hozott a kollektívába, amely sokakat rákényszerített, hogy újraértelmezzék az életüket. Nem kell messzire mennem példákért, ha csak a környezetemet vagy a saját életemet vizsgálom, rengeteg elszakadást, elengedést, új kapcsolatokat, gyászt, lehetőséget látok. A munka fogalmának, a kapcsolatainknak és sokszor önmagunk újradefiniálásának ideje ez. És igen, szándékosan volt vegyes a felsorolásom, mivel hiszek benne, hogy a világban semmi nem jó vagy rossz, ezért rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle. Természetesen ettől még nem lesz kevésbé fájdalmas és megterhelő ez az folyamat.

Mégis hiszem, hogy aki ebben az időszakban képes volt hátrahagyni mindazt, ami nem szolgálja őt többé, az remek lehetőségeknek teremtett helyet az életében.

Szerencsére egyre többen mernek támogatást kérni, ugyanis egy coach remek társunk lehet ezekben a nehéz időkben. A következő cikkben a téma rendhagyó megközelítéséről olvashattok, amely segítségére lehet mindazoknak, akik még küzdenek ezzel az időszakkal.

– Te hogyan értékeled saját szakmádban a sikert? Mikor vagy elégedett?

– Abban a megtisztelő pozícióban vagyok, hogy figyelemmel kísérhetem megannyi fantasztikus ember transzformatív útját, amely során egytől egyig rendkívül fontossá válnak a számomra. Így az együttműködés végéhez közeledve, mindig mélyen megérint, amikor látom, hogy a folyamatnak hála megérkeznek valódi, boldog, sugárzó önmagukhoz, és kiteljesedve élik tovább az életüket. Úgy álomra hajtani a fejem minden nap, hogy tudom, a világ ma is jobb hely lett általam, és hozzájárultam egy boldogabb társadalomhoz, ezt jelenti számomra a siker.

Ha többet szeretnél megtudni a coachingról és Farkas Flóráról, látogasd meg a honlapját!

(Portrék: Téglás Zsófia)

egészség | nagy sztori | lélek | farkas flóra | transzformatív coach

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom