Electro party és horror filmmaraton is lesz az idei Frankofón Filmnapokon

Közeleg a 12. Frankofón Filmnapok, melynek keretében március 17-27. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. A legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok versenyprogramjából, valamint a César díj jelöltjei és nyertesei közül több is megtekinthető lesz.

Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált, március végén forgalmazásba kerülő Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat André Dussollier-val és Sophie Marceau-val a főszerepben.

Másnap, március 18-án 16:45 órakor kezdődik a Toldi moziban a Horror Filmmaraton, melynek keretében

három filmet nézhetnek meg egymás után a műfaj iránt érdeklődők.

Henri-Georges Clouzot Ördöngösök (Les Diaboliques) című alkotása a háború után felvirágzó film noir méltán világhírű klasszikusa az ötvenes években játszódik. Egy francia kisváros sivár iskolájában Michel, az igazgató zsarnoki szigorral uralkodik a diákokon, a tanári karon és szívbeteg feleségén. Az elgyötört asszonynak talpraesett kolléganője segít kivitelezni a benne gondolatban lassan megérlelődő gyilkosságot.

A Nyers (Grave) című filmben a vegetáriánus Justine sem úszhatja meg az egyetem gólyák beavatást, aminek az is része, hogy nyers húst etetnek vele. És az újonnan szerzett tapasztalat nem marad következmények nélkül. Justine-ből előbújik a valódi énje.

A betolakodó (A l’intérieur) című alkotás női főszereplője Béatrice Dalle, melyben a várandós Sarah egy autóbalesetben elveszíti a férjét. Négy hónappal később, karácsony este egyedül van otthon. Mindenórásan. Másnap reggel irány a kórház. Ám az éjszaka közepén egy váratlan vendég veri fel a ház nyugalmát.

Március 19-én az elektronikus zene egykori úttörőjének harmincéves pályafutását bemutató Laurent Garnier: off the record című dokumentumfilm vetítése után techno party lesz a Toldi moziban.

A 12. Frankofón Filmnapokon a francia filmek mellett szerepel egy-egy belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai alkotás is. Mia Hansen-Løve a Cannes-i versenyprogramban debütált filmje, a Bergman szigete Tim Rothszal a főszerepben, Jacques Audiard szintén Cannes-ban bemutatott, négy önmagát kereső fiatal történetét ábrázoló, szexualitással átszőtt Ahol a nap felkel Párizsban című alkotása, a Cannes-ban Queer Pálma-díjjal értékelt Intenzív találkozások című vígjáték, a startupok coolságát könyörtelen humorral kikezdő Foglalkozása: szülő című vígjáték, valamint A kis Nicolas és az elveszett kincs című családi film a későbbiekben hazai forgalmazásba kerülnek.

filmmaraton | frankofón filmnapok | horrorfilm | filmnapok | elektroparty

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom