Mítoszrombolás és számmisztika Fucsovics Mártonnal

A nyolcszoros magyar bajnok, kétszeres junior Grand Slam-bajnok profi teniszezővel beszélgettünk sérülésről, toplistáról, Federerről és a jövőről.

Jó esetben nem találkoztunk volna. Nem én panaszkodom, amiért egy sokszoros bajnok, stabilan a top 100-ban játszó profi teniszezővel beszélgetek, de Marcinak most Stockholmban kellene lennie a pályán, nem velem Budapesten (az interjú október 16-án készült – F.Zs.).

„Egy sportolónak ez a legrosszabb, amikor sérülés miatt nem játszhat, és várja, hogy mikor lesz megint egészséges, mikor játszhat újra. Azt viszont már megtanultam, hogy nem szabad elsietni a visszatérést, mert a sérülés is súlyosabb lehet, és újra fel kell vennem a ritmust. Nem szabad úgy felállni a pályára, hogy nem vagyok százszázalékosan felkészült” – mondja Marci. Ez legalább annyi idő, mint amennyit kihagyott, ami az edzésprogramját ismerve

– két-három óra tenisz, különböző gyakorlatok, utána másfél óra kondi –

nem csak mentálisan kemény.

De hogy jutott egy nyíregyházi srác a világ legjobb teniszezői közé? A kilencvenes évek közepén induló, mégis népmeseinek ható történet szerint úgy, hogy a kis Marcit rögtön eltanácsolták, amikor életében először teniszpályára lépett, néhány évvel később viszont már a több évvel idősebb gyerekeknél is jobb volt. A sztori második része stimmel, az eltanácsolás viszont hiába hangzik remekül a hasonlóan fordulatos mesék iránt fogékony közönség számára, így nem igaz.

„Az első edzésről valóban eltanácsoltak, mert kisebb voltam, mint a háló. Mégis ottmaradtam, az edző látta, hogy eltalálgatom a labdát, van valami érzékem hozzá – édesapámmal jártam ki teniszezni, valószínűleg láttam, nagyjából hogy ütögetett, és próbáltam utánozni –, úgyhogy aztán mondta az edző, hogy maradjak ott.” Szóval a minden Fucsovics-életrajzban említett eltanácsolás úgy fél óra múlva hatályát vesztette.

Gyorsan erősítsünk meg vagy cáfoljunk még egy gyakran idézett részt Marci pályafutásából: azt, a felnőttkora legelején, amikor kirakták a válogatottból hozzáállása és bulizásai miatt. Ha ma olvasunk vagy hallunk az esetről, úgy tűnik, kis híján elveszett egy ekkora tehetség. Marci nem szokott erről beszélni, most viszont tisztáz: „Egy ilyen időszakom volt, egy vagy másfél hónapot kihagytam, aztán egyik napról a másikra visszatértem a teniszhez. Nem sajnálom, hogy így történt, nem éltem meg törésnek. Eléggé fel is lett fújva ez a dolog.” Édesapja akkor azt nyilatkozta, nem fog elkallódni, fia ma úgy látja, ez fel sem vetődött benne.

Jó ideje már másoknak sem juthatna eszébe ilyesmi róla. „Annyira profi lettem az évek során, hogy már én szoktam mondani, mit kéne, mit hogy kéne csinálni” – mondja. Tényleg profi, a száz legjobb között van, és már akkor azt mondta, hogy szeretne kilenc-tíz évet a top százban lenni, amikor még csak a százötven-kétszázadik volt. A következő lépés lehetne a top ötven, a top harminc, vagy a top tíz, de Marci szerint ez nem így működik.

„Év elején a harmincegyedik voltam, most a hetvenedik vagyok. Lehet, hogy lesz egy jobb évem, akkor leszek tizenötödik, aztán három évig csak a nyolcvanadik, ezt nem lehet előre tudni. Néhány versenyen számít – hetvenedikként nem vagyok főtáblás, selejtezőt kel játszani –, de tudom, hogy érzésben ugyanolyan, a harmincadik vagy hetvenedik között játékban sincs különbség.

Az első négy-öt játékos más szinten van, de utána a hatodiktól a százhuszadikig kb. ugyanúgy játszik mindenki.”

Ennek ellenére Marci célja a top ötven. „Most vagyok huszonhét éves, remélem, harmincöt éves koromig tudok még játszani, remélem, elkerülnek a sérülések. Az még nyolc év, nagyon hosszú idő.” Addig talán Rafael Nadallal is összejön egy meccs, az még hiányzik Marcinak. Példaképével, Roger Federerrel már játszott, sőt, volt is nála Svájcban, edzettek is együtt. „Nagyon rendes ember, sportember”, mégsem Marci szakmai fejlődése szempontjából fontos, hogy ütögettek együtt. „Abból nem nagyon lehet tanulni, hogy edzünk, inkább abból, hogy rengeteget néztem a meccseit. De amikor leülünk beszélgetni, nem a teniszről beszélgetünk. Neki is elege van belőle, nekem is, eleget teniszezünk. Barátilag beszélgetünk, az életéről, hol él, mit csináltak a gyerekei – szakmai kérdésekről nem esik szó.”

Federer pozitív hozzáállása is minta. Ahogy a tenisztörténelem legsikeresebb versenyzője, Marci is kedves a szurkolóival, nyitott, ha odamennek hozzá, bár ez még nem olyan gyakori, hogy zavaró legyen, „nem vagyok egy celeb, nem is akarok az lenni” – mondja. Az általában formacsökkenésnek definiált ranglista-visszaeséstől sem omlik össze. „Nem kezdtem el rosszabbul teniszezni. Rajtam kívül van még ezer profi teniszező, a top százban is kilencvenkilenc, mindenkinek az a célja, hogy előrébb jusson, hogy megverje a másikat. A szerencsefaktor is nagyon fontos, sokat számít a sorsolás.”

Sokan kérdezik, mi lesz Marci profi karrierje után. „Fogalmam sincs. Ez attól is függ, hogy tudok kiszállni a teniszből, mennyire tudom megalapozni a jövőmet.

De a tenisz az életem, valószínűleg maradok a tenisznél.

Fucsovics Márton keveset autózik, azt a keveset viszont BMW-vel: a Wallis Motor Pest márkanagyköveteként néhány havonta új, hozzá hasonlóan sportos kocsiba ül. A beszélgetés apropója is egy M2-es BMW volt, amelyet Marci az Euroringen hajtott meg – erről nemsokára a Playeren írunk részletesen.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BMW Wallis Pest.

teniszező | nagy sztori | tenisz | fucsovics márton | interjú