Az 5 leggyakoribb hiba, amit az olcsó repülőjegyek foglalásakor el lehet követni
3. A változtatási és lemondási feltételek átléptetése azok elolvasása nélkül
Az ultraolcsó jegyek egyik legnagyobb hátulütője, hogy jellemzően nem visszatéríthetők, és a módosításuk vagy kifejezetten nehéz, vagy aránytalanul drága. Ez addig nem tűnik problémának, amíg minden a terv szerint halad, de elég egy időpont-módosítás vagy váratlan élethelyzet, és máris jelentős pluszköltség jöhet. „A legtöbb utas pontosan egyszer olvassa el a lemondási feltételeket – közvetlenül azután, hogy szüksége volt rájuk” – mondja Anton Radchenko, az AirAdvisor repülőjegy-kártérítési cég vezérigazgatója.
Még akkor is könnyen ráfizethetünk, ha papíron van lehetőség a módosításra. Előfordulhat ugyanis, hogy a változtatás díja önmagában magasabb, mint amennyibe az eredeti jegy került. Ilyenkor akár az is jobban megérheti, ha az utas teljesen új jegyet vesz. Egyes fapados légitársaságok kínálnak ugyan egy rövid, 24 órás rugalmassági időszakot a foglalás után, de ez sokszor különdíjas opció, és ezen túl már komoly veszteséggel lehet csak változtatni. Az utasbiztosítás segíthet, de nem érdemes automatikus mentőövként gondolni rá. A legtöbb biztosítás csak meghatározott, igazolható okokra fizet.
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!