A névtelen
Nem meglepő módon a bunkóság vagy a tiszteletlenség az egyik legnagyobb hiba, amit egy szállodai vendég elkövethet. Igen, lehet, hogy éppen nyaral, de ez nem jelenti azt, hogy a kedvességet otthon kelljen hagynia. – A vendéglátás kemény iparág, és egy szolgáltatás-orientált munkakörben teljesíteni nagyon nehéz. Ezek az emberek általában éjszakánként és hétvégén is hosszú órákat dolgoznak. A felszolgálótól kezdve a szállodaigazgatóig nagyon fontos, hogy mindenkivel kedvesek és tisztelettudóak legyünk – magyarázza Meier. Mindez szavakra és tettekre egyaránt vonatkozik. Az olyan alapvető dolgokat, mint a „kérem” és a „köszönöm”, nagyra értékelik, miközben a csettintést, a tapsot, vagy az agresszívabb integetést rosszallóan fogadják. Ezt a hozzáállást nemcsak a személyzettel, hanem a többi vendéggel kapcsolatban is illik megtartani, azaz például ne foglaljuk el a nem használt napozóágyakat és mondjuk ne lassítsuk a bejelentkezést és a kijelentkezést.
Vissza a cikkhezItt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!