Rendhagyó kártyapartin mutatta be teljes programját a harmadik Liszt Ünnep

Zenetörténeti jelentőségű bemutatók, legendás együttesek, kortárs produkciók idézik meg Liszt szellemiségét október közepén.

Az összművészeti eseménysorozat teljes programját egy rendhagyó, a zeneszerző kedvenc időtöltését felelevenítő, reggelivel egybekötött kártyaparti keretében ismerhették meg a sajtó meghívott képviselői.

Liszt Ferenc nemcsak a 19. század zenetörténetét formálta át, de hatása két évszázaddal később, napjainkban is tisztán érezhető, legyen szó komoly-, kortárs vagy éppenséggel könnyűzenéről, de a dzsesszre, sőt még az irodalomra és a táncra is befolyással bír. – Ez a harmadik Liszt Ünnepünk, és a fellépők névsorára tekintve boldogság látni, hogy Liszt érvényessége mit sem veszített jelentőségéből a 19. század óta, művészete és életműve továbbra is erős hatással van napjaink előadóira – kezdi köszöntőjét Káel Csaba a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programfüzetében.

És valóban, az október 11. és 22. között zajló összművészeti eseménysorozat vendégei mind a Liszt-életérzés modern kori zászlóhordozói.

A fesztivál kétségkívül egyik legjobban várt előadása a névadó befejezetlen operájának hazai premierje. A Byron tragédiája ihlette, töredékében fennmaradt Sardanapalo az angol zenetörténésznek, David Trippettnek és csapatának köszönhetően vált előadhatóvá, és Liszt egyik legjelentősebb zenekari kompozíciójával, a Dante-szimfóniával párba állítva, a Staatskapelle Weimar előadásában egy nagyszabású koncerten hangzik majd fel először magyar koncertteremben.

Ahogy Liszt a 19. századi romantikát, úgy formálta Ligeti György és Kurtág György a 20. századi kortárs zenét. A Liszt Ünnep 2023-ban több előadással is tiszteleg e két korszakos zseni munkássága előtt, akiket nemcsak ez, de egy hat évtizeden át tartó barátság is összekötött. – Mind a Sardanapalo, mind a Fin de partie magyarországi premierjét sokéves szervezőmunka előzte meg, ezért is nagy öröm számunkra, hogy idén a Liszt Ünnepen végre eljön ez a két kivételes, zenetörténeti pillanat – foglalta össze Szomolányi Janina, a fesztivál operatív igazgatója. Az idén 97 esztendős Kurtág György egyetlen, Samuel Beckett műve alapján készült operájának hazai bemutatója a milánói debütálással szinte megegyező szereposztással, koncertszerű előadásban érkezik Budapestre, a Ligeti-centenárium apropóján pedig a modern zene három értő hazai tolmácsa, Borbély László, Csalog Gábor és Palojtay János a Musica ricercata ciklusból és Ligeti etűdsorozataiból válogatott zongoradarabokkal tiszteleg a zeneszerző előtt.

Liszt minden életkorban maradandót alkotott, hihetetlenül gazdag életművet hagyva az utókorra.

Évtizedeken átívelő karriert tudhat magénak a dzsesszkörökben legendás Clayton–Hamilton Jazz Orchestra is. A stílusteremtő big band két, saját műfajában szintén kiemelkedő tehetséget kért fel budapesti koncertje vendégének: a Hammond-orgona japán virtuóza, Curuga Akiko mellett a magyar souldíva, Radics Gigi is színpadra lép. Fél évszázados zenei pályát készül összefoglalni a vonósnégyes fogalmát újraértelmező és műfaji konvenciókat felülíró Kronos Quartet, amelynek tagjai a díjnyertes iráni énekesnővel, Mahsa Vahdattal közösen érkeznek. Bár Hania Rani mögött még nem áll ilyen léptékű karrier, a dzsessz és az elektronikus zene hangjait lágy esésű dalszövetté fonó lengyel zongorista-zeneszerzőt fiatal kora ellenére már most is a műfaj egyik legkeresettebb előadói közt tartják számon. Nem meglepő tehát, hogy budapesti koncertjét akkora érdeklődés övezi, hogy már hónapokkal előre elfogytak a jegyek.

A virtuóz Liszt-zongoradarabok bizony sok zongoristának okoztak már fejtörést, Bogányi Gergely azonban nem riad vissza a kihívástól, ráadásul a Gráf Zsuzsanna vezette legendás Angelica Leánykarral közös koncert programján korántsem a populáris Liszt-darabok szerepelnek. A zeneszerző kevésbé ismert zongoraműveiből és hangszerkíséretes kóruskompozícióiból összeállított zárt ciklus mellett egy eredetileg zongorakíséretes duettként megírt darab is elhangzik majd. Ugyancsak a közönség által méltatlanul elfeledett kamarazenei kompozíciók bemutatására törekszik a német Offenburg Trio. A fesztivál keretében megvalósuló fellépésükön a 20. század első felében indult magyar zeneszerzők szerenádjaiból adnak válogatást.

Vétek lenne azonban pusztán zongoristaként definiálni Liszt Ferencet, hiszen a világszerte elismert muzsikus ennél jóval sokoldalúbb művész volt: karmester, nagy vonzáskörű pedagógus és zenei író, merészen újító zeneszerző. Hasonló művészeti merészség jellemzi Feledi Jánost is, akinek egyedi gondolatiságú és hangulatú, sajátos látványvilágú előadásai mindig felkavarják a hazai táncvilágot. A fesztiválra ezúttal két kortárs zeneszerző, Szentpáli Roland és Orbán György kompozíciói által inspirált táncdarabokkal érkezik, amelyet ráadásul társulata most egyetlen alkalommal élő zenekari kísérettel mutat be.

Akárcsak Liszt életműve, úgy az évszázados hagyományokra visszanyúló magyar népzene-, néptánc- és népdalkincs is szerves részét képezi a magyar kulturális táptalajnak.

Ennek egyik legelkötelezettebb gondozója a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely ezúttal Eredics Benjamin tavasszal bemutatott, Végvárak, vitézek című zeneművére készített új előadásával készül a fesztiválra. A roma zenei világ négy különböző oldala egyesül a Boban Marković Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika és a Romafest Gypsy Dance Theatre közös produkciójában, a magyar és a roma lakodalmak tradicionális pillanatait és hangulatát varázsolva a színpadra.

A Liszt Ünnep minifesztiváljai, ahogy a zeneszerző is tette, folyamatosan keresik az újdonság lehetőségét. Az Akvárium Klubban megrendezett, a legkurrensebb progresszív könnyűzenei előadókat és formációkat felvonultató Isolation Budapest hiánypótló zenei vállalkozás a főváros őszi programkínálatában. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár író-olvasó találkozókon, szakmai és portrébeszélgetéseken keresztül hozza közelebb a legfrissebb kortárs irodalmi alkotókat, és ott lesz a Margó-díj tavalyi nyertese, Vonnák Diána is, aki a hagyományokhoz híven egy külön esten mutatkozik be a közönségnek. A régió legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, az Art Market Budapest idén a kortárs roma képzőművészetre fókuszál, a PONT Fesztivál pedig ezúttal is arra törekszik, hogy a kulturális értékeket élményszerűen közvetítve hozza el a világ csodáit Budapestre.

A Liszt Ünnep programjairól bővebb információ a fesztivál honlapján érhető el.

(Fotók: Hrotkó Bálint, Müpa)

kártyaparti | koncert | zene | előadás | ajánló

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom